Víz alatti csempészettel és házilag pancsolt italokkal játszották ki az amerikaiak a szesztilalmat
2021. január 6. 14:57 Múlt-kor
Korábban
„Életmentő” misebor
De hogyan juthatott alkoholhoz ekkoriban egy átlag amerikai? Sokan előre gondolkodtak: a törvény életbelépése előtt hatalmas készleteket vásároltak fel, és pincéikben tároltak, ami hivatalosan nem jelentett törvényszegést. A tehetősebbek gyakran úgy megtöltötték raktáraikat, hogy onnan nem csupán saját fogyasztásra került elő az alkohol.
Emellett a szövetségi törvényt kikerülő egyik kiskaput a gyógyszeres kezelés jelentette, ugyanis hivatalosan rák, emésztési zavar, valamint depresszió esetén a betegek receptre whiskyhez juthattak.
Mindössze három dollárba került a papír, amely feljogosította a pácienst, hogy tíznaponta egy-egy pintet kapjon. Ezen az úton több mint 900 000 gallon szesz jutott el a „betegekhez”. Az amerikai orvosok 1921 és 1930 között becslések szerint csak ezzel mintegy 40 millió dollárt kerestek.
Egy másik törvényrészlet lehetővé tette, hogy vallási célra bizonyos egyházi személyek bort szerezhessenek be. El lehet képzelni, mennyi visszaélés történt a törvénymódosítás „félreértelmezése”, valamint a törvényt betartatni igyekvők csekély száma miatt. Ezekben az években meglepően sok pap, valamint rabbi jelent meg az elosztó központokban.
Egy újabb törvényi kiskaput kihasználva a nyugati partvidék szőlőiből sokan állítottak elő bort. Ennek tudható be, hogy Kalifornia megművelt szőlőültetvényeinek területe mintegy 700 százalékkal növekedett az alkoholtilalom első öt éve során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap