Vasco da Gama egyik hajójának roncsait találták meg Omán partjainál
2016. március 16. 10:14 MTI, Múlt-kor
Egy Vasco da Gamához kötődő 500 éves hajó roncsait fedezték fel Omán partjainál - közölték a héten a feltárási munkálatokban részt vevő régészek, akik egy rendkívül ritka érme felfedezéséről is beszámoltak.
Korábban
Az Esmeraldának a portugál tengerész és felfedező egyik nagybátyja, Vicente Sodré volt a parancsnoka, aki a legénységgel együtt odaveszett, amikor a hajó 1503 májusában elsüllyedt egy erős viharban az Indiai-óceánon elterülő Hallanija sziget közelében.
A hajóroncsokat felkutató Blue Water Recoveries brit vállalat és az ománi örökségvédelmi és kulturális minisztérium emberei 2013-ban kezdték feltárni a sziget egy öbölszegletét. A szakemberek később megállapították, hogy a területen talált roncsok a régóta keresett Esmeraldáról származnak, amely egyike a da Gama második indiai útján viharban eltűnt két hajónak.
A tengerfenéken talált ágyúgolyók, kerámiák, egy harang és egyéb leletek között a búvárok felfedeztek egy rendkívül ritka ezüstérmét is (Indio), amelyből mindössze egyetlen másik példány létezéséről tudnak a világon. Az érmék 1499-ben, da Gama első Indiába vezető útját követően készültek, ami segített a roncs korának meghatározásában.
A régészek a The International Journal of Nautical Archaeology című folyóiratban számoltak be a felfedezésükről. Az ománi örökségvédelmi és kulturális minisztérium illetékese szerint a közel-keleti ország most először vett részt víz alatti régészeti munkálatokban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap