Tündöklő pompával ünnepeltük a honfoglalás ezredik évfordulóját
2016. június 8. 08:27 MTI
Százhúsz éve, 1896. június 8-án volt a honfoglalás ezredik évfordulóján megrendezett millenniumi ünnepségek csúcspontja Budapesten. Ekkor, Ferenc József megkoronázásának 29. évfordulóján fejezte ki az ország hódolatát a király előtt.
Korábban
A magyar állameszme ünnepe
Az 1867. évi kiegyezés után dinamikusan fejlődő Magyarországon az 1880-as években merült fel a gondolat, hogy ünnepeljék meg a honfoglalás ezredik évfordulóját. Az erre felkért Magyar Tudományos Akadémia a pontos időpontot nem tudta meghatározni, a dátumot 860 és 900 közé tették. Az ünnepségek időpontjáról így a politikusok döntöttek, s 1895-öt jelölték ki emlékévnek. Ekkor még csak országos kiállítást terveztek, de aztán újabb és újabb rendezvények ötlete merült fel, és az időpontot 1896-ra módosították.
A Millennium célja az ezeréves "magyar állameszme" népszerűsítése, a magyar nemzeti nagyság és dicsőség ünneplése lett, amit egyfelől a nagyberuházások, másfelől a pompázatos felvonulások, rendezvények szimbolizáltak. A jeles alkalomra a parlamenti pártok békét kötöttek, a nemzetiségek tiltakoztak ugyan, de tüntetésekkel nem zavarták meg az eseményeket.
Az ezredév kezdetén, 1895. december 31-én éjfélkor az ország egész területén megkondultak a harangok. A Képviselőház 1896. április 21-i ünnepélyes ülésén iktatta törvénybe a honalapítás évezredes emlékének megörökítését, hálát adva az isteni gondviselésnek, Árpád fejedelemnek és Ferenc Józsefnek; a törvény június 8-án, Ferenc József megkoronázásának 29. évfordulóján lépett érvénybe. Ugyanaznap fogadták el a törvényt "a honalapítás ezredik évfordulójának megörökítésére alkotandó művekről": emlékmű felállításáról a budapesti Andrássy út végén; emlékoszlopok emeléséről az ország hét pontján (a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zoborhegyen, a dévényi várhegyen, Pannonhalmán, a zimonyi várhegyen, Pusztaszeren és a brassói Cenk-hegyen); a Mátyás-templom melletti Szent István-szoborról; a Szépművészeti Múzeum felépítéséről; 400 új népiskola felállításáról. A budapesti millenniumi emlékmű építése azonban csak az év végén kezdődött meg, és csaknem harminc évig tartott, végső formájában 1929. május 26-án, a Hősök napján avatták fel.
A központi rendezvényt, a budapesti millenniumi kiállítást május 2-án nyitotta meg tündöklő pompával I. Ferenc József és Erzsébet királyné. E célra építették ki mai formájában, hatalmas költséggel a Városligetet, a november 3-ig nyitva tartó, 520 ezer négyzetméteres kiállítást csaknem 6 millió látogató kereste fel. A szoros határidő miatt az épületek főként fából épültek, a nagy sikerre való tekintettel 1904 és 1908 között egy részüket tartós anyagokból építették újra, ma is áll Vajdahunyad vára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.