Tündöklő pompával ünnepeltük a honfoglalás ezredik évfordulóját
2016. június 8. 08:27 MTI
Korábban
A Nagykörúttól a rakpartokig
Budapest képe is megújult: felavatták a Millenniumi Földalatti Vasutat, a kontinens első földalatti vasútját, átadták a Műcsarnokot és az Iparművészeti Múzeumot, a Nagykörutat teljes hosszában, felavatták a Ferenc József (ma Szabadság) hidat, kiépítették a rakpartot, megkezdték a budai Vár újjáépítését. Az uralkodó az év során 13 alkalommal látogatott Magyarországra, és az év folyamán avatta fel - a román és a szerb király jelenlétében - az újonnan szabályozott Vaskaput.
Egymást követték a szemkápráztató rendezvények: május 3-án hálaadó ünnepi misét tartottak a Mátyás-templomban, két nappal később nagyszabású katonai díszszemlét a Vérmezőn, május 17-én a Magyar Tudományos Akadémián rendeztek ünnepi ülést, június 6-án ünnepélyesen vitték át a budai királyi palotából a Mátyás-templomba a Szent Koronát.
A millenniumi ünnepségek csúcspontján, 1896. június 8-án Ferenc József megkoronázásának 29. évfordulóján az ország fejezte ki hódolatát a király előtt. Az ország 89 törvényhatóságának küldöttei és az arisztokrácia tagjai díszmagyarban, a lovas bandériumok történelmi mezbe öltözve vonultak a Vérmezőről a Várba, majd a Szent Koronával az épülő Országházhoz. Az ekkorra már elkészült Kupolateremben a főrendiház és a képviselőház tagjai együttes ünnepi országgyűlést tartottak. Szilágyi Dezső, a Képviselőház elnöke méltatta a király és a nemzet egymásra találásának jelentőségét, amely beláthatatlan időkre biztosítja a magyar állam ősi szabadságát és egységét, majd Gyulai Pál, a magyar irodalomtörténet nagy alakja felolvasta a honalapítás évezredes emlékét megörökítő két törvény szövegét. A menet ezután ismét megindult és visszavitte a koronát a Várba.
A nyári hónapokban számos kulturális- és sporteseményre, külföldi látogatásra került sor. Természetesen vidéken is nagyszabású ünnepségek zajlottak, számos helyen ekkor avatták fel az új városháza épületét. Az iskolákban a tanév végén rendezték meg a millenniumi ünnepségeket, hálaadó istentiszteletekkel, a Szózat és a Himnusz eléneklésével, számos helyen a tanulók fákat is ültettek. Az ünnepségsorozat 1896. október 31-én ért véget, ekkor ismét országszerte megkondultak a harangok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- A magyar zenei hagyományokat is népszerűsíti a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.