Több rejtélyes trónkövetelő is keserítette a Könyves Kálmán utáni királyok életét
2020. december 5. 08:32 Kanyó Ferenc
Korábban
Saul öröklése
II. Istvánnak azonban nem a megvakított Béla herceg volt a kijelölt örököse. Bár István még uralkodása alatt megkegyelmezett unokatestvérének, Tolnán telepítette le, és még házasságáról is gondoskodott, a magyar trónt mégsem neki szánta. A XIV. századi krónikakompozíció világosan és egyértelműen rögzíti, hogy ezt a szerepet Saul herceg, a király nővérének a fia töltötte be.
Ő vélhetően a Biharban birtokló Ákos nemzetséghez tartozó Saul ispánnak lehetett a fia. Öröklését az a tény is alátámaszthatja, hogy a királyi rokon, Saul ispán éppen azon területen birtokolt, amelyek korábban Álmos hercegségéhez tartoztak. Így amikor Könyves Kálmán a hercegséget elvette öccsétől, annak területrészeit egyúttal a rokonának adhatta.
A Saul herceg személye körüli zavart két tényező okozza. Az egyik, hogy a krónika szövegében ez a passzus rögtön azután következik, hogy a király hazahívta Béla herceget, akinek házasságot szerzett, amelyből megszületett Géza nevű fia, a későbbi II. Géza király. A másik gyanúra okot adó körülmény, az a relatíve hosszúnak tűnő idő, amely II. István halála és II. Béla koronázása között eltelt. Előbbi 1131. március 1-jén, utóbbi április 28-án történt.
Egyesek feltételezik, hogy ez a hosszú idő egy gyorsan lezajló polgárháborút rejt Béla és Saul hívei között. Mások szerint viszont békés félreállítás történt, a Tárih-i Üngürüsz, egy török nyelvű XVI. századi krónika tudósítása szerint ugyanis az ország előkelői döntöttek úgy, hogy Saul helyett Béla uralkodjon.
Azt azonban egyáltalán nem tudhatjuk biztosan, hogy ez a passzus nem a késői török szerző betoldása-e egy középkori magyar krónika szövegébe. Ha a hatalomváltás békésen történt, úgy vélhetően a korábban Kálmán pártjára helyezkedő főurak jelentős része úgy gondolta, hogy a fiatalkorú Saul nem lenne képes megtartani az uralmát, ráadásul Bélának már volt életképes fiúgyermeke is, ami a korszakban fontos szempontnak számított.
II. István hosszabb betegség után hunyt el. Thuróczy János krónikájában fennmaradt egy rövid passzus, amelyből azt tudhatjuk meg, hogy a király lemondott, és szerzetesi csuhát öltött nem sokkal a halála előtt. Uralkodásának eseményeit az új uralkodóhoz, II. (Vak) Bélához (1131–1141) és utódaihoz hű krónikások írták meg. Talán ennek is köszönhető, hogy a krónikakompozícióban igen méltatlan, bár a világtörténelemben kétségtelenül páratlan halált „adtak” neki: a királyt a szeretett besenyői ölelték halálra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap