Öt különös gyilkossági jelentés a középkori Oxford sikátoraiból
2018. november 30. 18:09 Múlt-kor
Néhány napja a Cambridge-i Egyetem kutatói mutattak be egy interaktív térképet, amelyen a középkori Londonban elkövetett gyilkosságokat böngészhetjük. A híres egyetemi város, Oxford sem volt sokkal békésebb hely a korszakban, nem egy brutális gyilkosság rázta meg az ott élőket is. A halálesetek után a városi halottkémek rendszeresen vizsgálatokat tartottak, amelyek jegyzőkönyveiből évszázadok múltán is átélhetjük a középkori bűneseteket.
Korábban
Egy késő esti légyott veszélyei (1296. december 22.)
„Szombaton történt, Szent Tamás apostol ünnepének másnapján, Edward király uralkodásának 25. évében”, hogy egy David Trempedhwy nevű klerikus meghalt otthonában. Ugyanezen a napon megvizsgálta őt Oxford halottkéme, Adam de Spalding, aki egy hosszú késsel ejtett mély sebet talált rajta a bal mellkasán.
A halottkém ezután vizsgálatot tartott a négy közeli plébániatemplomban, ahol eskü alatt minden tanú ugyanazt vallotta. Történetük szerint a Szent Miklós ünnepét követő vasárnap (két héttel az áldozat halálát megelőzően) este David egy bizonyos Christiana nevű „szajha” társaságában belépett a Scolestrete nevű utcán található iskola épületébe. Itt azonban váratlanul több, ismeretlen nevű pap – akik már lesben vártak rá – megtámadta Davidet, aki a dulakodás során megsebesült. Ezután majdnem két hétig élt még, majd az említett napon elhalálozott. A halottkém vizsgálata nem tudta kideríteni a merénylők kilétét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap