Öt dolog, amit nem tudtunk Marilyn Monroe-ról
2018. június 1. 13:19 Jeki Gabriella
Korábban
Egész életében szorongott
A színésznő nem csak genetikailag örökölte hajlamát a depresszióra és szorongásra. Életében soha nem volt igazi szülői irányítás, gyerekként számos traumát kellett megélnie. Magánéletében is számos problémával küzdött, sokszor bántalmazták és soha nem volt igazán elégedett önmagával. Lelki gondjait gyakran gyógyszerekkel igyekezett orvosolni, ám hamarosan függővé vált.
Az ötvenes években gyakran emlegették „problémás” színésznőként, akivel nehéz együtt dolgozni. Ezt a helyzetet csak fokozta Marilyn népszerűségének üstökösszerű felívelése. A korabeli beszámolók gyakran jegyezték fel, hogy a díva sokszor késett el a forgatásokról, de akadt olyan eset is, amikor egyáltalán nem jelent meg. Ha pedig mégis odaért, akkor elfelejtette a szövegét és többször is újravették miatta az egyes jeleneteket. Addig játszották el újra és újra az egyes részeket, amíg Marilyn teljesen elégedett nem volt az alakításával. Viselkedésének legfőbb oka a maximalizmusában, önbizalomhiányában és lámpalázában keresendő. Szorongását és krónikus álmatlanságát enyhítendő, barbiturátot, amfetamint kezdett szedni, vagy alkoholt ivott. A szerek azonban csak fokozták a problémáit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap