Szent Patriktól a Nagypénteki egyezményig – 11 mérföldkő Írország történelméből
2018. április 6. 18:51 Múlt-kor
Korábban
Daniel O'Connell és a katolikus emancipáció
Az 1830-as évekre új vezető lépett színre. Daniel O'Connell ugyanannyira volt katolikus, mint amennyire Tone ateista. Az ő Írország-víziójában a nemzeti identitás és a katolicizmus egyet jelentett, és megértette annak fontosságát, hogy a lakosság egészét megnyerje az egyesülési törvény visszavonására irányuló törekvéseinek.
O'Connell az alkotmányosság határait feszegette, számolva azzal, hogy az esetleges zavargások lehetősége őt segítheti céljai elérésében. Katolikus Társasága hamar fegyelmezett tömegmozgalommá vált, amely a katolikus emancipációért küzdött elsődleges célként. Ez 1829-ben be is következett, amikor a brit kormány felismerte az anarchia lehetőségét Írországban, és visszavonulót fújt. O'Connell azonban sosem érte el az egyesülési törvény visszavonását. Öröksége ehelyett az, hogy megmutatta, mire képes a tömegpolitika. Ezeket a leckéket mind a külső megfigyelők, mind ellenfelei jól megjegyezték Írországban és külföldön is. Emellett nem felejtette el az egyre kisebb világban az új médiumok nyújtotta lehetőségeket: O'Connell után az ír kérdést nem csak Írországban és Nagy-Britanniában, hanem Amerikában is nagy hévvel tárgyalták.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században](/ih0Ax/label/.cut-640x400/786.jpg)
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- A Torontál című napilappal kezdődött meg a vajdasági magyar kiadványok digitalizálása 11:20
- Külföldön is sikert aratott Keleti Károly utolsó jelentős munkája 09:50
- A hírnév ellenére mindvégig szerény maradt a Schlosser Imre, a sokszoros gólkirály 09:05
- Potsdamban döntöttek a világháború győztesei Európa további sorsáról tegnap
- Újabb járművekkel bővült a Közlekedési Múzeum gyűjteménye tegnap
- Első megjelenésekor nem keltett feltűnést Füst Milán legismertebb műve tegnap
- „Engem a zene a maga komplexitásában érdekel” – beszélgetés Várjon Dénes zongoraművésszel tegnap
- Még csak esélye sem volt Hongkong védőinek a japán invázióval szemben tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)