Szent István-kori templomot tárnak fel Esztergomban
2016. november 17. 13:01 MTI
Az esztergomi vasútállomás átépítése előtt feltárják a már ismert Szent István-kori templom alapjainak egy részét, a falmaradványok valószínűleg később is bemutathatók lesznek - mondta a feltárást vezető régész. A Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Balassa Bálint Múzeumának intézményvezetője, Tari Edit hozzátette, hogy a vasúti töltés monumentális falmaradványokat rejtett, az alapok 230 centméter mélységig húzódtak és 170 centiméter vastagok, amelyek egy kéttornyos, háromhajós épületet tartottak.
Korábban
A régészek most az államalapítás korában épült templom nyugati részét, a toronypárt tárják fel. Az egykori templomhajók és a szentély felett továbbra is vonatok járnak a síneken. Az intézményvezető elmondta, hogy a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. korábban egy utat tervezett a területre, azonban a leletegyüttes napvilágra kerülése után áthelyezik a nyomvonalat és az alapfalak konzerválása után valószínűleg bemutathatják a nagyközönségnek Magyarország talán legelső templomának maradványait.
A templom és a közelében lévő településrész jelentőségét az adja, hogy a pénzverés királyi kiváltság volt és az országban több mint 200 évig csak itt működött pénzverde. A településen ötvösök, vésnökök, pénzverők és kovácsok laktak, ezért is hívták a helyet Kovácsinak. Korabeli források szerint Kovácsiban három templom volt, a most feltárt épület valószínűleg evangéliumi Szent János temploma, aki a mesteremberek védőszentje volt. Kovácsi lakói feltehetően tehetősek voltak, erre utal a templom mérete. Később remélhetőleg a töltés melletti területen a régészeknek településmaradványok vizsgálatára is lehetőségük nyílik.
Tari Edit elmondta, az esztergomi önkormányzat kiemelt figyelemmel kíséri a feltárást, hiszen Esztergom a legelső királyi székhely, azonban Szent István korából nem látható jelenleg épületmaradvány a város területén. Az Esztergomhoz tartozó Kovácsi települést az adatok szerint a 15-16. században hagyták el végleg. Maradványaira 1891-ben, a vasút építése során bukkantak rá. A területet többször kutatták, azonban ezek amatőr régészeti feltárások voltak, inkább kincskeresésre hasonlítottak.
Az ötvenes évek elején a vasúttársaság felhatalmazást adott a környékbelieknek, hogy a templom köveit elbontsák és saját építkezéseinél felhasználják. A kora középkori cementből azonban lehetetlen volt kivésni téglatest alakú köveket, ezért a rendőrség segítségét kérték, hogy robbantsák fel a romokat. Zolnay Lászlónak, a múzeum akkori igazgatójának sikerült elérnie a maradványok állami védelmét és részleges feltárását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap