Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
2024. január 17. 09:50 Múlt-kor
Korábban
A 19. tartomány
Az iraki hadsereg 1990. augusztus 2-án hajnali két órakor indította meg a Kuvait elleni támadást. A kis monarchia 16 ezres hadereje tehetetlen volt a támadókkal szemben. Néhány órával később a munkába igyekvő kuvaitiak már egy megszállt országban láttak hozzá napi feladataik teljesítéséhez. Kuvaitra hamarosan már az ország 19. tartományaként hivatkoztak az iraki vezetők. A kuvaiti emír – mintegy 300 ezer honfitársával egyetemben – Szaúd-Arábiába menekült, testvérét, a palotáját védő Fahd sejket azonban meggyilkolták. A támadásnak több száz kuvaiti áldozata volt.
Kuvaiti polgárok üdvözlik a koalíciós csapatokat Kuvaitvárosban
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a támadás napján fogadta el a 660. számú határozatot, amelyben felszólította Irakot, hogy azonnali hatállyal vonuljon vissza Kuvaitból. Augusztus 6-án az ENSZ BT kereskedelmi és fegyverembargót léptetett életbe, miközben Bush elnök elrendelte az első amerikai alakulatok Szaúd-Arábiába küldését.
Mivel Szaddám a sorozatos figyelmeztetések ellenére sem volt hajlandó kivonulni Kuvaitból, az ENSZ BT november 29-én elfogadott 678. számú határozatában felhatalmazta a tagállamokat, hogy amennyiben az iraki csapatok legkésőbb 1991. január 15-ig nem hagyják el Kuvait területét, minden szükséges eszközzel szerezzenek érvényt a BT 660-as határozatának.
Az iszlám védelmében
1991. január 17-én, néhány nappal azután, hogy James Baker amerikai és Tariq Aziz iraki külügyminiszter több mint hatórás genfi találkozója eredménytelenül zárult, a koalíciós csapatok az amerikaiak vezetésével iraki idő szerint hajnali fél 3-kor megkezdték a légicsapásokat. A koreai háború óta ez volt az első olyan fegyveres összecsapás, amelyben a tagállamok a Biztonsági Tanács felhatalmazásával avatkoztak be fegyveresen a nemzetközi stabilitás és béke helyreállítása érdekében.
Francia és amerikai csapatok mozognak a kuvaiti-iraki határ mentén
A hadműveleteket harmincöt ország támogatta, húsz pedig katonai alakulatokkal is segítette az akciót. A példátlan nemzetközi összefogást jelzi, hogy olyan államok is küldtek csapatokat, mint Banglades, Pakisztán, Egyiptom, Szíria, Bahrein, Omán vagy az Egyesült Arab Emírségek.
Szaddám igyekezett világszerte megnyerni a muszlimok támogatását. A vallásra korábban kevés figyelmet fordító diktátor ima közben filmeztette magát, azt hangoztatta, hogy az amerikaiak megszállták az iszlám szent helyeit, családfáját pedig nagy iszlám vallási vezetőkig vezette vissza. Bár több iszlám országban is hatalmas tüntetéseken álltak ki Szaddám mellett, a diktátor a harctéren ebből nem profitálhatott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 2024.09.21.
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 2024.09.21.