Sándy Gyulát, a Postapalota tervezőjét helyezi a középpontba a Pénzmúzeum kiállítása
2023. április 25. 10:35
„Évszázados értékünk – Korcsolyapályától a Pénzmúzeumig” címmel új időszaki kiállítás nyílt a Pénzmúzeumban, mely Krisztinaváros egyik legimpozánsabb épületét, a Budai Postapalotát, annak 100 éves múltját és rekonstrukcióját mutatja be.
A Postapalota esti fényben (Forrás: Pénzmúzeum)
Korábban
A Pénzmúzeumban megtekinthető kiállítás nem titkolt célja, hogy az ingatlan történetén túl közelebbről is megismertesse az érdeklődőkkel az épület tervezőjét, Sándy Gyula építészmérnököt.
Volt egyszer egy Postapalota (Forrás: Pénzmúzeum)
Kevesek előtt ismert tény, hogy az épület területén, a mai Széll Kálmán téren és környékén a múlt század elején egy téglaégető, illetve egy bányató állt, mely korcsolyázásra és egyéb sportok űzésére adott lehetőséget. Az idillikus környezetet az I. világháború rajzolta át.
A világháború lezárását követően az ország újraindítása érdekében biztosítani kellett az emberek közti gördülékeny kommunikációt. A Magyar Királyi Posta- és Távírda a Széll Kálmán téren lévő telket vásárolta meg, hogy felépítse rajta új postaszékházát.
Csőposta a 20. század első feléből (Forrás: Pénzmúzeum)
A 100 évvel ezelőtt kiírt pályázatot Sándy Gyula építészmérnök nyerte, aki a két világháború közötti első nagyszabású állami beruházás eredményeként megépítette az ország első modern irodaházát.
Az épület Postapalotaként vonult be a köztudatba, a műemlékvédelmi rekonstrukciót követően ma a Magyar Nemzeti Bank tulajdona, és a jegybank által életre hívott Pénzmúzeum helyszíne.
A kiállítás a Postapalota történetét dolgozza fel (Forrás: Pénzmúzeum)
A tárlat a Pénzmúzeumban tekinthető meg, kedd kivételével a hét bármely napján ingyenesen látogatható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.