Petőfi Sándor kortárs emlékezetéről nylik kiállítás a MANK Galériában
2022. március 18. 18:57 MTI
Harminchárom képző- és iparművész alkotásaival ünnepli Petőfi Sándor szellemiségét és irodalmi örökségét csütörtöktől A velünk élő Petőfi című kiállítás a szentendrei MANK Galériában.
Korábban
A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. a 2022-23-as Petőfi-emlékévhez kapcsolódva írt ki 2021 decemberében nyílt alkotói pályázatot, arra invitálva a kortárs alkotókat, hogy járuljanak hozzá Petőfi Sándor kortárs recepciójához, fogalmazzák újra a költő alakját a mai kor számára – közölte a MANK csütörtökön az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a beérkezett több mint 170 alkotást mind egy-egy, a művészek által megnevezett Petőfi-idézet inspirálta.
A pályaművek közül a szakmai zsűri – Baksai József festőművész, Sipos Tünde művészettörténész, a kiállítás kurátora és Thimár Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense – választotta ki azt a harminchárom képző- és iparművészt, akinek a munkáit a tárlat bemutatja.
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója olyan alkalom a magyar kulturális életben, amely új lendületet adhat nem csupán az irodalmi életnek, de a kortárs vizuális művészetek területén alkotóknak is – idézi a közlemény Tardy Annát, a MANK ügyvezetőjét.
Sipos Tünde szerint a pályázatra érkezett alkotásokból világosan kirajzolódik, milyen meghatározó az első találkozás, az első élmény, amely Petőfi Sándorhoz kötődik. Petőfire a legtöbben sokszínű egyéniségként gondolnak, „sokunk számára ő egy személyben bátor hazafi, szerelmes hős, lázadó ifjú és nem mellesleg zseniális költő is” – fejtette ki.
Mint a szervezők hangsúlyozzák, a sokszínűség visszaköszön a kiállított alkotásokban is, hiszen a látogatók egyaránt találkozhatnak interaktív, kísérletező jellegű alkotásokkal és olyanokkal, melyek a videóinstalláció és a konvencionális grafika ötvözéséből jöttek létre.
Mindezek mellett többször köszön vissza a vásznakról az ősfényképnek nevezett Petőfi-dagerrotípia, ugyanakkor egyes alkotók átvitt értelmezésben, absztrakt festmények, fotográfia, szobor vagy éppen faliszőttes formájában asszociálnak Petőfi egy-egy költeményére – szól a közlemény az április 23-ig látogatható kiállításról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap