Nem bánta meg tettét a történelem egyik legnagyobb csalója, Charles Ponzi
2020. február 18. 14:44 Múlt-kor
1920-ban egy Charles Ponzi nevű olasz származású férfi nyolc hónap alatt 20 millió dollártól szabadított meg több tízezer amerikai lakost, főként Boston városában. Ajánlatának, amely azt ígérte a befektetőknek, hogy 50 százalékos hasznot látnak majd 45 napon belül, sokan bedőltek az Egyesült Államok más részein is. Ponzi látványosan meggazdagodott, és sokáig úgy tűnt, senki sem sejti a cselszövést – egészen addig, míg a piramisjáték olyan látványosan össze nem omlott, hogy Ponzi nem csupán börtönbe, de a történelemkönyvekbe is bekerült.
Korábban
Ki volt Charles Ponzi?
Carlo Pietro Giovanni Guglielmo Tebaldo Ponzi 1882-ben született Olaszország északi részén, az Emilia-Romagna tartománybeli Lugóban (később sokaknak azt állította, a szintén itt található Parmából származik).
Korai éveiről ezen kívül igen keveset tudni: állítása szerint beiratkozott a római La Sapienza egyetemre, annyi azonban biztos, hogy diplomát nem szerzett.
„Egyetemi éveim során az a fajta ember voltam, akit errefelé tékozlónak neveznének” – mondta később a New York Times újságírójának egy interjúban. „Elérkeztem a fiatalemberek azon életszakaszába, amikor a világ legvonzóbb dolgának a pénz költése tűnik.”
Miután elfogyott a pénze, Ponzi az Egyesült Államokba emigrált 1903-ban. Az S.S. Vancouver nevű hajó fedélzetén az Atlanti-óceánon való átkelés közben maradék vagyonát is elvesztette szerencsejátékon.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
„Két dollár 50 cent készpénzzel, és egymillió dollár reménnyel érkeztem ebbe az országba” -mondta a csaló, „és ezek a remények sosem hagytak el.”
A lehetőségek hazájában utcai gyümölcsárusként, mosogatóként és pincérként is próbálkozott, mielőtt a keleti part legnagyobb csalására adta volna a fejét.
Ezelőtt azonban többször költözött is: miután New Yorkban megunta az éttermi felszolgálást, táblákat festett Floridában, majd innen a kanadai Montréalba ment, ahol egy banknál állt munkába.
A Zarossi bank kimondottan az olasz bevándorlók kiszolgálására jött létre. Többnyire a csak olaszul tudó, kiszolgáltatott embereknek adott kölcsönök uzsoraszerű kamataiból kereste bevételét, azonban idővel ez sem tudta megmenteni a csődtől, és a bank tönkrement. Ponzi ismét nincstelenné vált.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![JFK](/iI3Es/label/.cut-640x400/258.jpg)
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap
- A magyar király mellett még két másik uralkodó is részt vett a gellérthegyi csillagda felavatásán tegnap