Múzeumba küldené a Hitler-harangot egy zsidó vezető
2017. szeptember 7. 11:35 MTI
Múzeumban lenne a helye a németországi Herxheim am Berg templomában lévő úgynevezett Hitler-harangnak – fejtette ki véleményét a németországi zsidó közösség legfőbb társadalmi szervezete, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZdJ) elnöke.
Korábban
“Számomra felfoghatatlan, hogy egy ilyen harangot egyáltalán valaha kitettek egy templomban” – fogalmazott kedden Josef Schuster. “Még kevésbé tudom megérteni azt, hogy még mindig akadnak olyan emberek, akik pozitívan viszonyulnak ehhez a haranghoz” – utalt Schuster a falu polgármesterére, Ronald Beckerre, akit heves bírálatok értek azután, hogy kétértelmű kijelentéseket tett a harangra és a náci korszakra vonatkozóan.
Herxheim am Berg önkormányzata augusztus végén döntött úgy, hogy szakvéleményt kér arról, mi legyen a sorsa a harangnak, amely 1934 óta lóg a templomtoronyban. A rajta látható horogkereszt és az Alles für’s Vaterland – Adolf Hitler (Mindent a hazáért – Adolf Hitler) felirat a náci korszakban készült. Az önkormányzat szavazását megelőzően egy nyugdíjas tanárnő újságcikkben bírálta, hogy a templomban semmi sem utal a harang történetére.
Amennyiben elkészül a szakértői véleményezés, a testület dönt arról, hogy például emléktáblát állítsanak-e ki a templomban. A tábla költségeit egy adományozó már magára vállalta. Bár a konzultáció kimenetele még nem tudható, a hitleri rezsimet mentegető kijelentései miatt a polgármester máris belebukott a vitába. Az ARD tévének korábban ugyanis egyebek mellett azt mondta, hogy “akkoriban nem minden volt rossz”, “Hitler nevét mindig csak a zsidók üldözésével és a háborús időkkel hozzák összefüggésbe, pedig voltak olyan dolgok, amelyeket ő indított el és még ma is használunk”, és büszkének mondta magát arra, hogy falujukban van a harang, amely egyetlen a maga nemében Rajna-Pfalz tartományban.
Becker azt mondta, hogy szavait kiragadták összefüggéseiből, ugyanakkor szerdán benyújtotta lemondását. Pártja pedig fegyelmi eljárással és kizárással fenyegette meg. Az ügyészség vizsgálja, fennáll-e bűncselekmény gyanúja, egy magánszemély pedig hivatalosan is feljelentette a polgármestert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap