Milyenek voltak a középkori választások?
2016. március 30. 09:10 Múlt-kor
Korábban
Amikor három éven át tartott egy választás
IV. Kelemen pápa 1268. november 29-én bekövetkező halálát követően a bíborosoknak közel három évre volt szükségük ahhoz, hogy új egyházfőt válasszanak. A döntést még így is csak azután sikerült meghozni, hogy a felbőszült viterbói (itt gyűltek össze a bíborosok) polgárok kenyér és víz nélkül bezárták őket egy templomba, amelynek még a tetejét is eltávolították.
Bár ez természetesen kivételes eset volt, számos alkalommal hónapok teltek el egy uralkodó vagy egy főpap halála, valamint utódja megválasztása között. Ennek sokszor gyakorlati okai voltak: sok időt vett ugyanis igénybe, míg a választók összegyűltek, emellett egy megfelelő helyet is találni kellett a procedúra lebonyolítására, a leggyakoribb halasztás azonban annak volt köszönhető, hogy az új uralkodót egyhangú szavazással kellett megválasztani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap