Milyen veszélyek lestek a viktoriánus kori London lakóira?
2016. február 2. 17:41
Korábban
A nagy aranylopás
A viktoriánus kori Angliában a piti rablások, utcai lopások mindennaposnak számítottak, a legnagyobb fejfájást azonban a vonatrablások okoztak a hatóságoknak. A század leghíresebb vonatrablására 1855-ben került sor, amely a Great Gold Robbery néven vonult be a történelembe. A tolvajok 12 ezer fontnyi aranyat lovasítottak meg, amely ma közel egymillió angol fontnak, vagyis 410 millió forintnak felel meg.
A gőzös a londoni Bridge állomást három, biztonságosan lezárt, arannyal teli ládával hagyta el. Amikor a vonat órákkal később a folkestone-i állomásra begördült, az egyik láda már 18 kilogrammal könnyebb volt. Amikor felnyitották az egyébként Párizsba szánt ládát, ráeszméltek, hogy nem csupán 18 kilogrammnyi arany tűnt el, hanem a fadoboz egész tartalma, amelyet ólomlövedékekkel helyettesítettek. A rendőrség eleinte értetlenül állt az eset előtt, majd egy évvel később egy Edward Agar nevű elítélt vallomást tett, hogy a vasútnál dolgozó William Pierce segítségével egyszerűen lemásolta a vonat biztonsági kulcsait.
Elmondása szerint később utasként szálltak fel a vonatra, majd egy korrumpálható biztonsági őr segítségével ólomra cserélték az aranyat. Agar és Pierce a redhilli állomáson leadták a szajrét egy bizalmasuknak, ők azonban Doverig utaztak a vonattal. A tettesek valószínűleg megúszták volna az esetet, ha néhány hónappal később Agart nem tartóztatták volna egy hamis csekk miatt. Ironikus, de a bűnözőnek semmi köze nem volt az említett váltóhoz, csupán véletlenül volt nála.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot
- Tudományos felfedezésekből is merített ihletet Frankenstein megalkotásakor Mary Shelley
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap