„Ölök ha kell! Vagy mégsem?” – így változott a katonák ölési hajlandósága a háborúk során
2018. augusztus 6. 13:02 Gueth Ádám
Korábban
A harci kedv javítása
Ahhoz hogy a sereg az ölési mutatókon javítson először is a sikeres 2%-ot kellett megvizsgálni. A vizsgálatok azonban furcsa eredményt mutattak. A 2%-on belül körülbelül 1% azért teljesített jól a harcmezőn, mert valamiféle mentális zavar miatt kórosan viszonyultak a gyilkoláshoz. Majdnem minden háborúból ismerünk leírásokat katonákról, akik szinte örömmel irtották az ellenségüket és semmiféle együttérzést nem mutattak velük szemben. A másik 1%-ot Grossman a pásztorkutyákhoz hasonlította. Lényegében ők tekinthetőek a háború igazi hőseinek, akik képesek megölni ellenségüket, de empatikusak a bajtársak felé és képesek társaikat is ösztönözni és terelni a parancs végrehajtására. A probléma természetesen az, hogy csupán erre az 1%-ra alapozva nem lehet igazán nagy létszámú és hatékony hadsereget szervezni, így a fegyveres erők elkezdtek megoldás után kutatni.
Az amerikai hadsereg különböző drogokkal és stimuláló szerekkel is kísérletezett (elsősorban a '60-as években), de a kábítószerek hatására a katonák lelketlenül, robotként reagáltak az őt ért hatásokra. Hasonlóan kudarcot vallottak a hipnózissal végzett próbálkozások is. Az egyik legelképesztőbb kísérletben elítéltek fejét rögzítették és szemeiket kipeckelték és erőszakos filmeket vetítettek számukra, akárcsak Stanley Kubrick A mechanikus narancs című filmjében, de a hatás itt sem hozta meg a kívánt eredményt.
Ősi módszernek számított ezenkívül az ellenség démonizálása is. Ha a másik oldalon lévők gyakorlatilag nem is emberek, hanem primitív barbárok, szörnyek vagy állatok, a katona sokkal könnyebben és nagyobb kedvvel képes vért ontani. A német hadseregben illetve az SS-ben primitív alsóbbrendű fajnak bélyegezték a szlávokat, az amerikaiak pedig majomként kezelték a csendes-óceáni szigeteket elfoglaló japánokat. A démonizálás viszont torz képet teremt a katonák fejében, ami túlkapásokhoz és atrocitásokhoz vezethet, amit a vezetés (általában) igyekszik kerülni.
A modern kiképző módszerek inkább arra törekszenek, hogy minél élethűbben szimulálják a harci körülményeket. A hagyományos, karton céltáblákra meglehetősen könnyű tüzet nyitni. Egyből nehezebb a dolog, ha valakinek a képét vagy egy élethű bábut kell eltalálni, ami egy igazi emberhez hasonlóan elbukik vagy vérszerű nedvet spriccel magából találat hatására. A modern módszerek a katonák kondicionálására törekszenek, vagyis igyekeznek reflexszerű, pozitív érzetet kialakítani a fegyverhasználattal kapcsolatban. A fegyveres erők kiképzésénél népszerűek az olyan kérdezz felelek típusú mondókák, mint a „Mitől zöldül a fű? A vértől.” vagy a „Mire születtel? Ölésre.”
A módszer Pavlov kutyájának betanítására hasonlít, aki a csengő hangját az élelemmel társította, így egy idő elteltével már a csengő hangjára is beindult náluk a nyáltermelés. A kiképzés alatt viszont végig fontos szempont, hogy bár a katonák levetkőzik gátlásaikat az ellenség életének kioltásával kapcsolatban, de a bajtársak felé fokozott felelősségtudatot alakítanak ki. Az öléssel kapcsolatos feltételes reflexek így csupán bevetésen aktivizálódnak és a katonák nem válnak puszta gyilkológépekké.
A kondicionálás szélsőséges példájának a japán hadsereg számított, ahol prostituáltakkal jutalmazták azokat a fegyvereseket, akik kellően kegyetlenül bántak a hadifoglyokkal azok kínzása során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.