Legalább 42 alkalommal próbálták likvidálni Hitlert, egyik merénylet sem volt sikeres
2020. augusztus 15. 08:17 Ivan Broz
Korábban
Rossz időzítések
A Harmadik Birodalom vezetőjének meggyilkolására természetesen a szövetségesek is szőttek – gyakorta hamvában holt – terveket. 1938-ban két, a szovjet titkosszolgálatnak dolgozó brit ügynök ajánlotta fel Moszkvának, hogy megölik Hitlert a kedvenc müncheni éttermében, az Osteria Bavariában, ahol ők is gyakori vendégek voltak. A szovjet főhadiszállásról azonban nem érkezett válasz, valószínűleg azért, mert akkoriban számítottak egy szovjet–német meg nem támadási paktum megkötésére.
A következő évben Noel Mason-MacFarlane ezredes, brit katonai attasé a berlini sophienstrassei lakásából akarta lelőni Hitlert, ugyanis a fürdőszobájából jó rálátása volt arra a lőtávolságon belül lévő emelvényre, ahol a Führer minden évben fogadta a jókívánságokat születésnapja alkalmából. Tervét Hitler 50. születésnapján (1939. április 20.) akarta megvalósítani, de parancsot kapott Londonból, hogy ne kíséreljen meg semmi ilyesmit.
Ezenkívül ismeretes, hogy légicsapás formájában is terveztek merényletet a Führer ellen. 1944 júniusában az amerikaiak Hitlernek az Alpokban található obersalzbergi tartózkodási helyét akarták lebombázni, de végül csak a terület feltérképezéséig jutottak.
1944. november 4-én az amerikai légierő légicsapást mért egy, az olaszországi Milánóban lévő hotelre, ahol sejtésük szerint megszállt Hitler. Ő azonban abban az időben a biztonságos Farkasodúban tartózkodott. Ezt követően, 1945. április 25-én az angolok Obersalzberg bombázásával próbálkoztak. Ekkor viszont Hitler már Berlinben volt, s öt nappal később önkezével vetett véget életének.
Tudta-e, hogy...?
• Miután elfogták Johann Georg Elsert, a Gestapo arra kényszerítette, hogy építse meg újra a Hitler elleni merénylet során használt bombáját. Szinte csodálattal vizsgálták meg, később kiképzési célokra is felhasználták a szerkezetet.
• Komoly háborús sérülései miatt Axel von dem Bussche nem vehetett részt Hitler elleni merényletkísérletekben. Szerencsésen túlélte a július 20-i Valkűr-hadműveletet követő megtorlást, így azon kevés tiszt közé tartozott, akik Hitler-ellenességük ellenére életben maradtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap