Különleges kiállítás nyílt a pápalátogatás alkalmából az Országos Széchényi Könyvtárban
2023. április 24. 14:21 MTI
Ferenc pápa magyarországi látogatásának tiszteletére kamarakiállítás nyílt pénteken az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK), „Uram, hallgasd meg én imádságomat.” A magánáhítat könyvei a középkor végén címmel.
Korábban
A tárlat a késő középkori Magyar Királyságban és tágabb környezetében magánáhítat céljára használt latin és népnyelvű kézírásos és nyomtatott könyvek különböző típusait mutatja be.
A kiállított hét kódex és egy nyomtatvány, valamint az ezeket kiegészítő, digitális eszközön hozzáférhető anyag segítségével bevezeti a látogatót a késő középkori imakönyvek színes világába – közölte az OSZK az MTI-vel pénteken.
„Ima közben úgy közeledünk Istenhez, hogy közben megtaláljuk önmagunkat, és megéljük a csendet” – idézte a közlemény Rózsa Dávidnak, a nemzeti könyvtár főigazgatójának megnyitón mondott köszöntőjét.
A kiállításmegnyitó díszvendége volt Erdő Péter bíboros, aki köszöntőjében kiemelte: „a kereszténység nem más, mint kinyilatkoztatás. személyes vallási meggyőződés. A most megnyíló kiállítás személyes spirituális tapasztalást dokumentál”.
Sarbak Gábor, az ELKH-OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport vezetője, a kiállítás egyik kurátora azt hangsúlyozta, hogy „a részleteikben idézett, a falakon és a kijelzőn is megszemlélhető imaszövegek ma is változatlanul időszerűek; a nyílt szívű olvasót most is meg tudják szólítani”.
A közlemény szerint a kamarakiállítás betekintést nyújt a késő középkori latin és anyanyelvű imádságoskönyvek világába s e sokszor nagyon személyes összeállításokon keresztül megrendelőik, használóik lelki életébe, aggodalmaiba, reményeibe, a mindennapjaikba.
A legtöbb műtárgyat díszes iniciálék és finoman megmunkált miniatúrák díszítik. Van közöttük egyéni használatú német nyelvű imakönyv, ferences szerzetesek számára készült zsoltároskönyv, liturgikus ihletésű nyelvemlék.
A látogatók megtekinthetik a nemzeti könyvtár gyűjteményének egyik leggazdagabban díszített kéziratát, megtudhatják, mi minden ellen védekezhetett imádsággal egy 16. század eleji apáca vagy világi férfi, s megpróbálkozhatnak a nyelvemlékkódexek magyar imáinak kibetűzésével.
A tárlat április 22. és május 6. között ingyenesen látogatható az OSZK-ban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap