Kis ország, 167 olimpiai arany és számos rekord - magyar a második legnagyobb sportnemzet
2016. augusztus 5. 12:09 Csernus Szilveszter
Korábban
Éremszám tekintetében a nyolcadik legsikeresebb olimpiai nemzet
Az immár 120 éves időszakot magáénak tudható újkori olimpiák minden korszakában bebizonyosodott, hogy Magyarország ha a világtérképen nem is, de a sportban nagyhatalomnak számít. Ami a részvételt illeti, a magyar csapat jelenleg a negyvenhetedik, ha csak a nyári játékokat nézzük, a huszonhatodik olimpiai megmérettetésére készül. Ezzel (vagy annál többel) csak nyolc, csak a nyári játékokat nézve mindössze tizenhárom másik ország büszkélkedhet. Csak Nagy-Britannia, Svájc, Franciaország és Görögország azok, akik mind a 27 eddig megrendezett nyári olimpián ott voltak.
Az összesített olimpiai éremtáblázaton is rangos helyet foglalunk el: Oroszország 2012-es „előzése” után Magyarország a tizenegyedik helyre csúszott, de ha csak a nyári olimpián szerzett 476 érmünket nézzük, hazánk már az előkelő nyolcadik helyet foglalja el. Ám nem árt vigyáznunk: Kína és Ausztrália alig néhány dobogós helyezéssel lemaradva van mögöttünk. Ami a legfényesebb érmet illeti, a Magyar Olimpiai Bizottság szintén a nyolcadik helyet tudhatja magáénak – a 167 első helyezést 294 olimpiai bajnokunknak köszönhetjük. (A téli olimpiákat is hozzászámítva megmutatkozik ezen sportok földrajzi kötöttsége is, így ugyanis már éppen kiszorulunk az első tízből).
Ahol viszont sokak szerint a legjobban kiütközik a sportnemzeti jelleg, az az olimpiai aranyérmeknek a lakossághoz viszonyított aránya. Ebben a tekintetben nincs okunk szerénykedni, ugyanis csak Finnország választ el minket a világelsőségtől.
Itt jegyezzük meg, hogy a mai hivatalos olimpiai statisztikák egyrészről aranyérem alatt minden első-, ezüst alatt minden második-, míg bronz alatt minden harmadik helyezést értik, ám a kettő nem mindig jelentette ugyanazt. 1896-ban és 1900-ban még ezüstéremmel jutalmazták a bajnokot, a második helyezett bronzérmet, míg a harmadik babérkoszorút kapott.
Emellett a NOB nem szokta az éremtáblázathoz hozzászámolni az ún. művészeti versenyeket („compétitions artistiques”), melyek valóban nem sorolhatóak a sportok közé. Az 1912 és 1948 közötti nyári játékokon rendezett művészeti versenyek egyébként négy magyar éremmel (köztük egy arannyal) gazdagítják olimpiai sikereinket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.