Kiderült, honnan indultak világhódító útjukra őseink
2015. május 29. 12:33 MTI
A mai Egyiptom területén keresztül hagyhatta el Afrikát a modern ember mintegy hatvanezer évvel ezelőtt - erre a következtetésre jutottak a Cambridge-i Egyetem és a Sanger Intézet genetikusai. A kutatás keretében 100 jelenkori egyiptomi és 125 etióp lakos genomját határozták meg, majd genetikai mintázatukat összevetették az európai, ázsiai, valamint más afrikai régiók népességének a DNS-ével.
Korábban
Régóta tudományos viták tárgya, hogy távoli őseink merre indultak el, hogy elhagyva az emberiség bölcsőjét, Afrikát, meghódítsák Európát és Ázsiát. A legvalószínűbb két lehetőségnek az Egyiptomon, majd a Sínai-félszigeten át vezető északi, valamint az Etiópián, a Báb el-Mandeb-tengerszoroson és az Arab-félszigeten át haladó déli útvonal látszott - olvasható a Phys.org hírportálnak az American Journal of Human Genetics című szaklapban megjelent tanulmányról szóló összefoglalójában. "A ma élő emberek DNS-vizsgálatának segítségével hatvanezer évvel ezelőtti eseményekről lebbentettük fel a fátylat" - hangsúlyozta a projekttel kapcsolatban Luca Pagani, a tanulmány vezető szerzője.
A kutatás keretében 100 jelenkori egyiptomi és 125 etióp lakos genomját határozták meg, majd genetikai mintázatukat összevetették az európai, ázsiai, valamint más afrikai régiók népességének a DNS-ével. Az elemzés rávilágított arra, hogy nagyobb a mai egyiptomiaknak az eurázsiai népességhez való genetikai hasonlatossága, mint az etiópoké. Ez valószínűsíti azt a feltevést, hogy "Egyiptom" volt az utolsó "állomás", mielőtt a modern ember elhagyta volna az afrikai kontinenst, hogy meghódítsa a világot.
A vizsgálatokkal a kutatók meghatározták az elválás időpontját is: a genetikai adatok tanúsága szerint az Afrikán kívüli népesség 55 ezer évvel ezelőtt szakadt el az "egyiptomi" populációtól, míg az "etiópoktól" sokkal korábban, körülbelül 65 ezer éve "vett búcsút". Ez szintén azt támasztja alá, hogy az északi útvonalon történt a modern ember kirajzása.
"Eredményeink nem oldják fel az afrikai kirajzással kapcsolatos összes ellentmondást, ahogy nem tárják fel e komplex folyamat összes mozzanatát. Ugyanakkor kutatásaink egyértelműen megmutatták, hogy a legkorábbi sikeres migráció fő útvonala észak felé, vagyis nem déli irányban történt" - fogalmazott Toomas Kivisild, a Cambridge-i Egyetem Régészeti és Antropológiai Intézetének docense, a tanulmány vezető szerzője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette
- A legenda szerint csak a férfi tulajdonsokra jelentett veszélyt az elátkozott gyémánt
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap