Kecskeherék beültetésével „gyógyított” Kansas bizarr sarlatánja, John Romulus Brinkley
2018. november 27. 13:33 Múlt-kor
Korábban
A politikus, aki megelőzte korát
Végül 1930-ban robbant a botrány. Ekkor ugyanis kiderült, hogy az 1920-as évek során Brinkley legalább 42, a kezelés előtt még teljesen egészséges páciense vesztette életét, valószínűleg a műtéttel járó fertőzések következtében. Az Orvostársaság így végre képes volt visszavonatni Brinkley orvosi engedélyét, sőt hamarosan a Szövetségi Rádió Bizottság is úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a Kansas First, Kansas Best, minthogy annak adásainak tartalma „ellentétes a közérdekkel.”
Brinkley azonban nem adta fel. Alig néhány nappal orvosi engedélyének visszavonását követően bejelentette indulását a kansasi kormányzóválasztáson. Célja valószínűleg nem volt más, minthogy hatalomra kerülve olyan emberekkel töltse fel a különféle illetékes testületeket, akik aztán visszaadják orvosi és rádiós engedélyeit. Minthogy a kampányidőszak már javában zajlott, csak úgynevezett write-in (beírt) jelöltként indulhatott el. Az amerikai választási rendszer ugyanis lehetőséget ad a választóknak arra, hogy szavazás során a szavazólapokon eredetileg feltüntetett személyeken kívül más jelöltet támogassanak, ilyenkor egyszerűen rá kell írni a kívánt személy nevét a szavazólap megfelelő részére. Talán mondani sem kell, hogy bár nem példátlan, meglehetősen ritka, hogy valaki így arasson győzelmet egy választáson, különösen ha egyik nagy párt támogatását sem élvezi.
Brinkley azonban sosem riadt vissza a lehetetlentől és olyan kampányt indított, amivel valószínűleg évtizedekkel megelőzte saját korát. Ekkor még engedéllyel működő rádiója ontotta magából a politikai reklámokat, külön erre a célra szerződtetett német és svéd nyelvű műsorvezetők révén igyekezett maga mellé állítani Kansas nagyszámú bevándorló lakosságát és még a népszerű country sztárt, Roy Faulkner is rendszeresen fellépett Brinkley kampányrendezvényein. Médiahekkek sorával irányította magára a választók figyelmét, így például szerzett egy repülőgépet és egy pilótát, hogy azzal szórakoztassa az embereket, míg amikor egy helyi lap felemlegette a kecskeherés műtéteket, Brinkley válaszképp küldött egy kecskét az újságírónak.
Kampánya természetesen nem nélkülözhette a hangzatos választási ígéreteket sem. Nagyra törő közmunkaprogramot hirdetett, amelynek eredményeképpen minden megyébe egy-egy új tó létesítését ígérte. Az oktatás kapcsán ingyen tankönyveket ígért a gyerekeknek, míg a feketéket tanulási lehetőségeik bővítésével, az idősebb korosztályt pedig a nyugdíjak emelésével igyekezett maga mellé állítani. Azt pedig talán mondani sem kell, hogy az adókat csökkentette volna.
Ahogy közeledett a kampányidőszak vége, a verseny egyre szorosabbá vált a három induló, a demokrata Harry W. Woodring, a republikánus Frank Haucke és a függetlenként induló Brinkley között. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy alig három nappal a választás előtt, az állami főügyész bejelentette, hogy megváltoztatták a write-in jelöltekre vonatkozó szabályokat, így a Brinkley-re leadott szavazatok csak abban az esetben lesznek érvényesek, ha azokon pontosan a „J. R. Brinkley” szöveg szerepel majd.
A „csel” működött. A győzelmet és a kormányzói széket a későbbi hadügyminiszter Woodring szerezte meg 217,171 szavazattal, hajszálnyival megelőzve a 216,920 voksot kapó republikánus jelöltet. Brinkley 183 ezer szavazattal végzett a harmadik helyen. Az utolsó pillanatban történt szabályváltoztatás miatt azonban rendkívül magas volt az érvénytelen szavazatok szavazatok száma. Becslések szerint Brinkley 30-50 ezer szavazatot vesztett amiatt, hogy a választók nem pontosan írták rá a nevét a cédulára – ami végeredményben akár győzelmet is hozhatott volna számára.
Brinkley 1932-ben ismét próbálkozott (1974 előtt kétévente tartottak kormányzóválasztást Kansas államban) már rendesen bejelentett jelöltként. Ekkor egy hasonlóan szoros versenyben szavazószámban és százalékosan is jobb eredményt ért el a hivatalos eredményt tekintve, de ismét be kellett érnie a harmadik hellyel. Az 1930-as évek ezután már csak a hanyatlást hozták számára. Egykori páciensei bírósági perek sorát indították ellene, amelyekben minden vagyonát elvesztette. 1942. május 26-án, teljesen elszegényedve halt meg a texasi San Antonio városában. A New York Times hasábjain megjelent gyászjelentés úgy emlékezett róla, mint „sarlatán, aki meglehetősen cifra karriert tudhatott magáénak”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap