Katonai támadás, éhség és infláció követte a legutóbbi görög „nem”-et
2015. július 15. 08:21 Csernus Szilveszter
Korábban
Újabb görög hőskor
Az olasz-görög háború alig több mint négy órája tartott, amikor Mussolini a támadás megkezdésének hírével lepte meg a firenzei találkozójukra érkező Führert. Azonban nemcsak Hitler, de tábornokai is kételkedtek az olasz sikerben, elsősorban azt olvasták a fasiszta diktátor fejére, hogy nem egyeztetett előtte Németországgal. De Mussolini célja éppen egy önálló, sikeres akció volt, hogy megmutassa: ő is képes arra, amit Hitler már oly sok ország esetében véghezvitt.
Az olasz haderő már a kezdettől fogva számbeli fölényben volt az Alexandrosz Papagosz vezette görög felett, emellett az olaszok minden téren haditechnikai fölényben voltak a korszerűtlenül felszerelt védekezőkkel szemben. Az olasz hadvezetés sokat remélt az elsöprő légi fölénytől, azonban az időjárás nem tette lehetővé annak kiaknázását. A helyismeret mellett a Pindosz-hegység is inkább a védekező félnek kedvezett, mint egy támadónak, különösen a késő őszi-téli hónapokban.
Már november 4-re elakadt az olasz támadás, majd a hónap közepére a görögök ellentámadásba mentek át, sőt mindössze 24 nappal az ultimátumot követően a görögök nemcsak visszaszorították a határra a támadókat, de már be is törtek Albániába, olasz területre tolva át a frontvonalat. Az olaszok így üldözőből üldözöttekké váltak, amelyet a német segítség megérkezéséig nem sikerült az megfordítaniuk. A pindoszi csata így az olasz haderő és Mussolini megalázásával végződött.
De az olasz kudarc – vagy inkább a görög siker – elsődleges oka a katonák harcértéke volt. A hazájukat védő görögök hősies ellenállása nemcsak a szövetséges Churchillt, de még Hitlert is lenyűgözte. Őfelsége miniszterelnöke a rég letűnt görög héroszok korát látta újra felbukkanni, míg a Führer később külön ügyelt a görög hadifoglyokkal való lovagias bánásmódra tisztelete jeléül. (John Keegan: A második világháború. Bp., 2003.).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap