Joe bácsival törte meg a Szovjetunió az amerikai atommonopóliumot
2023. november 6. 14:20 MTI
76 éve, 1947. november 6-án jelentette be a moszkvai városi tanács ünnepi ülésén Molotov szovjet külügyminiszter, hogy a Szovjetunió ismeri az atombomba titkát, véget ért a két évig tartó amerikai atommonopólium. A szovjet forradalom harmincadik évfordulójának előestéjén tett nyilatkozatnak Nyugaton nem sok hitelt adtak, egészen addig, amíg 1949. augusztus 29-én végre nem hajtották az első sikeres szovjet atomrobbantást.
Igor Kurcsatov az 1930-as években
Korábban
A bolsevikok már közvetlenül hatalomra jutásuk után, 1918-ban rádiumkutató-intézetet hoztak létre Leningrádban, amelynek élére a világhírű fizikus Abram Joffe került kinevezésre.
Itt kezdte pályafutását 1925-ben az akkor még csak 22 éves Igor Kurcsatov, aki idővel a szovjet atomkutatás vezéralakja lett. Kurcsatov az egyik első szovjet tudósként kezdett atomfizikával foglalkozni, ő felügyelte az első szovjet ciklotron (részecskegyorsító) építését is.
A szovjet tudósokat már az 1930-as években foglalkoztatta a nukleáris láncreakció lehetősége, amelyet 1932-ben Szilárd Leó vetett fel, és a német Otto Hahn valósított meg először hat évvel később.
1940-ben előterjesztést is készítettek esetleges katonai felhasználásáról, ám ennek megvalósítását elhalasztották az egy évvel később kezdődő náci támadás miatt.
Egy neves szovjet fizikus, Georgij Fjodorov 1942-ben a láncreakcióval kapcsolatos amerikai, angol és német közlemények elmaradásából arra következtetett, hogy ezek a hatalmak „szuperfegyveren” dolgoznak, amit szigorúan titkos levélben Sztálinnak is megírt.
A mindig gyanakvó generalisszimuszt elgondolkodtatta a dolog, ezért elrendelte a szovjet nukleáris program beindítását, vezetésével Kurcsatovot bízták meg.
Ő kíméletlen tempót diktált magának, de munkatársainak is, ezért nevezték el „generálisnak”. (Kurcsatov a munka kezdetén megfogadta, hogy nem borotválkozik, amíg sikerrel nem jár. Excentrikus arcszőrzetét később is megtartotta, ezért „szakállnak” is becézték munkatársai.)
Intézeteket szerveztek, kiépítették az ipari bázist, a program azonban igazán csak azután gyorsult fel, hogy az amerikaiak 1945 augusztusában ledobták az atombombát Hirosimára és Nagaszakira.
A program felügyelete ekkor közvetlenül a kommunista párt legszűkebb vezető testületéhez, a Politikai Bizottsághoz került. A munkába bevonták a Vörös Hadsereg által megszállt Németországból „importált” tudósokat, s a hírszerzés is értékes információkat szerzett az amerikai Manhattan-tervről.
Ennek forrásai részben a beépített ügynökök voltak, részben pedig tudósok, akik anyagi indíttatásból vagy lelkiismereti okokból osztották meg ismereteiket a szovjetekkel.
Az amerikaiak atommonopóliumuk elvesztése után persze lázasan keresték a felelőst, a bűnbakokat az 1953-ban kémkedésért kivégzett Rosenberg házaspárban találták meg.
Az 1953-ban kémkedésért kivégzett Rosenberg házaspár
A vádakat mai napig sem sikerült tisztázni, de az biztos, hogy nem ők voltak az egyedüliek, akik információkat adtak át, miként az is, hogy Kurcsatovék e segítség nélkül is sikerrel jártak volna, noha munkájukat vitathatatlanul lerövidítették.
Számos logisztikai problémát kellett leküzdeniük, kezdetben a németektől lefoglalt uránércet használták, de 1946 tavaszára már 45 tonna urán és 450 tonna különlegesen tiszta grafit állt rendelkezésükre.
Októberben üzembe helyezték az első atomreaktort, s szenteste elvégezték az első kísérletet szabályozott láncreakcióval. Kurcsatov csapatának 1947-ben két különböző módszerrel sikerült egészen kis mennyiségű, hasadóanyagként használható 239-es plutóniumot előállítania.
Az első szovjet atombombát 1946-ban kezdték építeni, működési elve megegyezett a Hirosimára ledobott amerikai fegyverrel.
Az Első Villám fedőnevű (az amerikai hírszerzés által Sztálinra utalva Joe bácsiként emlegetett) 22 kilotonnás bombát elkészülte után a legnagyobb titokban szállították Szemipalatyinszkba, és 1949. augusztus 29-én robbantották fel.
Tátongó kráter Szemipalatyinszk közelében – az atomkísérletek mementója (Kép forrása: Wikipédia / The Official CTBTO Photostream / CC BY 2.0)
A korabeli legenda szerint a bombán dolgozó tudósok elismerését az esetleges kudarc esetén kiszabott büntetéseknek megfelelően osztották szét: akiket kivégeztek volna, azok a Szocialista Munka Hőse kitüntetést, akik „csak” börtönbüntetést kaptak volna, azok a kisebb presztízsű Lenin-rendet vehették át.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.