Hiába vonzotta a jómódú utazókat, a grandiózussága lett a Titanic veszte
2021. április 21. 13:02 Múlt-kor
1912. április 14-e vitathatatlanul a hajózás történetének az egyik legismertebb dátuma. Ezen a napon ütközött jéghegynek a Titanic, majd alig pár órával később, az éjszaka közepén örök hullámsírba süllyedt. Ennek okairól és körülményeiről a mai napig vitatkoznak a szakértők, az azonban bizonyosnak tűnik, hogy a hajó köré épített „elsüllyeszthetetlenség” kultusza és a maga korában gigantikusnak – és túlzásnak – számító méretek közrejátszottak az ezerötszáz emberéletet követelő tragédiában.
Korábban
A világ legnagyobb hajójának építése
A 20. század elejének hajózási üzletágát néhány társaság uralta, ezek közül az egyik leghíresebb a White Star Line volt. Hogy túltegyen riválisain – melyek között említhetjük a szintén híres, német tengeralattjáró által elsüllyesztett Lusitaniát – a White Star belekezdett addigi legambiciózusabb projektjébe: az RMS Titanic építésébe.
A görög mitológia óriásairól, a Titánokról elnevezett hajót egy igazi „lebegő behemótnak” álmodták meg, amely az indulásakor a világ legnagyobb személyszállító hajójává válhatna.
A Los Angeles Herald az elsők között jelentett a hatalmas projektről 1908. április 23-i számában: „A White Star két, sosem látott méretű hajót helyez majd vízre Belfastban. A hajókat turbinákkal és dugattyús motorokkal szerelik fel, hogy fenn tudják tartani a tervezett 21 csomós (39 kilométer/órás) átlagsebességet.”
A munkálatok az 1909-es év elején kezdődtek. A belfasti székhelyű Harland &Wolff hajógyár készítette a monstrumot, ehhez közel hárommillió szegecsre, és háromezer munkásra volt szükségük. Mindennel együtt a hajó gyártása hétmillió dollárba, mai értékén kétszáz millió dollárba került (átszámítva ez hatvanmilliárd forint).
Noha a mai tengerjáró hajókkal összevetésben a Titanic méretei eltörpülnek – egyharmadnyival hosszabbak és kétszer olyan szélesek – a maga korában ez így is rekordnak számított. A White Star Line hatvanezer tonnás hajók építését tervezte, és bár a Titanic csak negyvenhatezer tonnát nyomott, így is a valaha gyártott legnehezebb hajó lett.
Nem mindenki volt elragadtatva a Titanic hatalmas méreteitől. Néhány, hajógyártásban jártas szakértő óvta a tervezőket, hogy a hajó ahhoz is túl nagy lesz, hogy biztonságosan kikössön. A The Washington Times szakembereinek javaslata szerint ideális esetben a Titanicnak és testvérhajójának, az Olympicnak, a tengeren kell majd kipakolni a rakományt, és kiszállítani az utasokat.
1912-es hivatalos vízre helyezésekor a Titanic a világ legnagyobb hajója címnek lehetett büszke tulajdonosa. A 269 méter hosszú és 28 méter széles behemót több mint negyvenhatezer tonnát nyomott.
A korábbi szakértői intelmektől függetlenül a Titanic 1912. március 31-re elkészült, és néhány nappal később elindult első – egyben utolsó – útjára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap