Hét híres múmia a történelemből
2022. január 20. 15:05 Kulcsár Ádám
Lángoló fáraó, feláldozott inka szüzek, tbc-s magyarok, pislogó szicíliai, szőke hajú kínaiak, tartósított szovjet vezető és egy magyar kisfiú, aki halála után is figyelte apját – hét különböző történet, amelyekben egy közös vonás van: mind különleges múmiákról szól.
Korábban
A magyar kisfiú a halála után is figyel
Arányi Lajos, Magyarország első kórboncnoka 1862-ben veszítette el legkedvesebb gyermekét, a négy-öt esztendős Zolikát, akit nem tudott megmenteni a kor egyik leghalálosabb kórjától, a torokgyíktól.
Az 1848–1849-es szabadságharcban önkéntes orvosként is tevékenykedő férfi nem volt képes elengedni a kisfiát, ezért kétségbeesett lépésre szánta el magát.
Miután a modern patológia XIX. századi megteremtője értett az elhunytak bebalzsamozásához, hiszen többek között Ferenc József és Erzsébet királyné kislányát, az 1855-ben elhunyt Zsófiát, valamint gróf Széchenyi István testét is az ő szakértelme mentette meg az enyészettől, nagy bánatában ugyanezt az eljárást követte Zolikájával is.
A lényeges különbség: míg a császári pár gyermeke, illetve a legnagyobb magyar földi maradványai ma is zárt kriptában pihennek, a kórboncnok fia sohasem került sírba.
A test bebalzsamozása után a kórboncnok gyermekére csipkés nadrágot, mintás felsőruhát, valamint cipőcskét adott, bal kezére bőrkesztyűt húzott, hosszú szőke hajfürtjeit elrendezgette, és a dolgozószobájában az íróasztala melletti kis karosszékre ültette.
A kisfiú onnan „figyelte” apját egészen 1887-ig.
Arányi Lajos halálát követően az igen jó állapotban lévő gyermekmúmia az orvosi egyetem Patológiai Intézetébe került. Onnan a későbbi miniszterelnök, Antall József főigazgatósága idején szállították át a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárba. Azóta egy üvegbúra alatt várta, hogy újra felfedezzék – erre 2015-ben került sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.