Hét híres múmia a történelemből
2022. január 20. 15:05 Kulcsár Ádám
Korábban
Tutanhamon megégett teteme
1922. november 4-én az amatőr régész, Howard Carter egyik munkása váratlanul felfedezett egy lépcsősort a Királyok Völgyében. Mint néhány napon belül kiderült: a lépcsők annak a sírnak a bejáratához vezettek, amely több mint 2300 éven át őrizte a benne örök nyugalomra helyezett ifjú Tutanhamon fáraót és annak csodálatosan gazdag sírmellékleteit.
A tény, hogy érintetlen fáraósírt fedeztek fel, máig tartó Egyiptom-mániát indított el a világban.
Az aprólékosan dolgozó régészeknek három évükbe telt, amíg a bejárattól eljutottak a XVIII. dinasztia utolsó királyi szarkofágjának felnyitásáig, amely során nem a „megszokott” látvány fogadta őket: a fáraó teste mintha meg lett volna égve.
A vizsgálatok azóta kiderítették, hogy a múmiát a balzsamozók olyan fekete folyadékkal öntötték le, amely az oxigénnel és a vászonnal kémiai reakcióba lépve tulajdonképpen lángba borította a fiatalon elhunyt uralkodó testét.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
Tutanhamon szívét kivájták, péniszét pedig derékszögű helyzetben mumifikálták, mindezek − egyes vélemények szerint − azért történtek, hogy a fáraó minél jobban hasonlítson Oziriszhez, az alvilág istenéhez, és megidézze annak újjáéledő erejét.
A fiatalon elhunyt, az ókorban néhány évtized alatt teljesen elfeledett uralkodóval kapcsolatban gyakran jelennek meg újabbnál újabb kutatási eredmények.
Eszerint a testvérházasságból született királynak „kapafogai” voltak, nőiesen kikerekedő csípőjével és dongalábával pedig kevés esélye lehetett arra, hogy szekérversenyen vegyen részt, mint azt korábban állították róla.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
![hidegháború](/ih0Ax/label/.cut-640x400/41.jpg)
hidegháború
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- Potsdamban döntöttek a világháború győztesei Európa további sorsáról 20:20
- Újabb járművekkel bővült a Közlekedési Múzeum gyűjteménye 17:30
- Első megjelenésekor nem keltett feltűnést Füst Milán legismertebb műve 17:05
- „Engem a zene a maga komplexitásában érdekel” – beszélgetés Várjon Dénes zongoraművésszel 15:35
- Még csak esélye sem volt Hongkong védőinek a japán invázióval szemben 14:20
- Akusztikus koncert mellett gasztronómiai előadásokkal is készülnek Boldogkőváralján 13:20
- Különleges fényművészeti installációval várják az érdeklődőket az inonati hőerőmű területén 11:20
- Nehézkes indulása ellenére a mai napig töretlen népszerűségnek örvend Disneyland 09:50
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)