Hamarosan a magyar nézők is láthatják a Mária Teréziáról készült filmet
2017. november 21. 10:07 MTI
Hamarosan a közmédia nézői is láthatják azt a Mária Teréziáról szóló kétrészes filmet, amely eddig egyedülálló módon a magyar, a szlovák, a cseh és az osztrák köztelevízió koprodukciójában született. Az alkotás rendezője, Robert Dornhelm az M1 Híradójában hétfőn elmondta: nagyon meg volt elégedve a közös munkával és szívesen dolgozna hasonló koprodukcióban.
Korábban
A temesvári születésű, Amerikában élő, magyarul jól beszélő rendező elmondta, hogy befejeződtek az utómunkák is, már csak a szinkronizálás egy része van hátra. Hozzátette, a Mária Terézia születésének 300. évfordulója alkalmából készült film első bemutatója Pozsonyban lesz és utána hamarosan Magyarországon is képernyőre kerül a produkció.
Robert Dornhelm szerint azzal együtt, hogy a forgatások alatt az összes színész az anyanyelvén beszélt, nagyon jó lett a végeredmény. Mint mondta, reméli, hogy felkérik, készítsen egy újabb filmet Mária Teréziáról, hiszen ez a korszak politikailag nagyon érdekes.
Márciusban kezdett egyedülálló vállalkozásba a Cseh Televízió, az osztrák ORF, a szlovák RTVS, a német Beta Film az MR Film és az MTVA: közösen kezdték elkészíteni a történelmi filmet Mária Terézia életéről. Ez az első alkalom, hogy négy európai közszolgálati televíziós csatorna közösen készített televíziós produkciót.
A produkcióban négy ország több mint ötven színészének kellett rendelkezésre állnia egyszerre, és sokuk nemzetközi színpadi szerepléseit is egyeztetnünk kellett a próbákhoz, a felvételekhez. A főszereplőt, Mária Teréziát Marie-Luise Stockinger osztrák színésznő alakítja, I. Ferencet pedig Vojtech Kotek cseh színész.
A tévéfilmben magyar színészek is részt vesznek: Robert Dornhelm egy Budapesten tartott casting alkalmával választotta ki Tenki Réka, Nagy Ervin, Rátóti Zoltán és Adorjáni Bálint színészeket a szerepekre. A filmben fontos szerep jut Esterházy Miklósnak és Pálnak, akiknek a megformálását már az első pillanattól kezdve magyar színészekre szeretett volna bízni a rendező.
A két Esterházyt Nagy Ervin és Adorjáni Bálint alakítja, Tenki Réka Lorenc grófnő, míg Rátóti Zoltán a porosz követ, von Grumbkow szerepében lesz látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap