Fotókon a Népstadion fénykorának felejthetetlen pillanatai
2016. május 13. 13:29
A héten bejárták a sajtót a bontás alatt álló Puskás Ferenc Stadionról készült képek. A drónról készített légi felvételeken látható, hogy több mint 60 éven át sport- és zenerajongók százezreinek szórakozását biztosító létesítményből már szinte alig maradt valami. A Budapesten létesítendő stadion ügyéhez már 1913-ban elnyerte Ferenc József király elvi jóváhagyását a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) akkori két elnöke, gróf Andrássy Gyula és Muzsa Gyula, de a létesítmény végül csak évtizedekkel később készült el. A munkálatok 1948. június 12-én kezdődtek, az avatásra pedig – pazar külsőségek közepette – 1953. augusztus 20-án került sor, annak ellenére, hogy a létesítmény, az első ötéves terv „nagy vívmánya” még nem készült el. A Népstadion hat évtizede számos felejthetetlen pillanatot hozott. Itt győzött 1954-ben a labdarúgó aranycsapat 7-1-re az angolok ellen, rendeztek itt atlétikai Európa-bajnokságot, kosárlabda Európa-bajnokságot. Itt játszották a labdarúgó-bajnokság kettős rangadóit. Fellépett többek között a Queen, a Rolling Stones és Roger Waters, és nagy közönséget vonzottak a színész-újságíró labdarúgó-mérkőzések is. A létesítmény 2002 óta viselte Puskás Ferenc nevét. A további sportesemények lebonyolítására alkalmatlan állapota miatt lebontásra ítélt létesítmény helyett várhatóan legkésőbb 2018-ra készül el az új létesítmény. A Fortepan képeivel emlékezünk meg az egykori Népstadionról.
Korábban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.