Fizikai munkásként vett részt a Nemzeti Színház újjáépítésében Gobbi Hilda
2024. július 13. 15:05 MTI
36 éve, 1988. július 13-án hunyt el Gobbi Hilda Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész, akit pályatársa, Darvas Iván egy nagy korszak utolsó nagy oszlopának nevezett. A Nemzeti Színház parkjában szobor és a nevét viselő Stúdiószínpad örökíti meg a nemzet színházáért küzdő színész emlékét.
Korábban
Az apai ágon olasz származású színésznő 1913. június 6-án született Budapesten. A putnoki Gazdasági Felső Leánynevelő Intézet után a Pázmány Péter Tudományegyetem Botanikus Kertjének gyakornoka, majd 1932 és 1935 között a Színművészeti Akadémia ösztöndíjas növendéke volt.
Az oklevél megszerzése után a Nemzeti Színház szerződtette, 1959-től a József Attila, 1971-től ismét a Nemzeti, 1983-tól haláláig a Katona József Színház tagja volt. Apja ellenezte, hogy a középpolgári család gyermeke színésznő legyen, de A sasfiók premierje után ezt a sürgönyt küldte lányának: „Elismerem, győztél! Apád.”
Gobbi Hilda azon kevesek közé tartozott, akik nem takarékoskodtak az erejükkel, a színházon kívül is állandó cselekvési lázban égtek, és maguk is sokat tettek környezetükért. 1945 előtt részt vett a munkásszínjátszásban, majd az ellenállási mozgalomban.
A sasfiók előadására készülve – az öltözőben Apáthi Imre és Gobbi Hilda
A második világháború után fizikai munkával járult hozzá a Nemzeti Színház újjáépítéséhez, a munkás- és parasztszármazású színinövendékek számára megszervezte a Horváth Árpád Kollégiumot, az idős és magányos színészek számára pedig a Jászai Mari és Ódry Árpád Színészotthont.
A névadó pályatárs egykori villájában ő hozta létre, majd folyamatosan bővítette a Bajor Gizi Színészmúzeumot. 1977-ben az ő kezdeményezésére bontakozott ki mozgalom a Nemzeti Színház felépítésére, majd 1987-ben pénzgyűjtést indított a nemes cél érdekében. Tanított az Országos Színészképző Iskolán, vezetője volt a Nemzeti Színház stúdiójának.
Drámai művekben és vígjátékokban, filmen és színpadon egyaránt számtalan alakot formált meg sikerrel. Színpadi szerepei közül három emlékezeteset kiemelve, volt Mirigy, a boszorkány a Csongor és Tündében, Gertrud, Dánia királynője a Hamletben és Aase anyó a Peer Gyntben. Az 1959 nyarán indult rádiós családregény, a Szabó család pedig olyan sikeres volt, hogy hamarosan ő lett mindenki „Szabó nénije”. Többször is beszámolt róla, hogy az utcán gyakran így szólították meg.
1949-ben megkapta a Kossuth-díjat, 1950-ben az Érdemes Művész, 1955-ben a Kiváló Művész kitüntetést. 1965-ben, majd 1973-ban a Munka Érdemrend arany fokozatát vehette át, 1983-ban a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével, 1988-ban, hetvenötödik születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendje kitüntetéssel jutalmazták.
Gobbi Hilda és Kende Paula színművésznők az Ódry Árpád Színészotthonban, 1957 (kép forrása: Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György)
1982-ben jelent meg Közben… című önéletrajzi kötete, amelynek szívhez szóló részei leginkább az emberek és a színház szeretetéről tanúskodnak. „Az én családom meghalt, megszűnt, nincs, elvitte az idő – de kárpótlásul egy el nem múló, örökké élő család tagja lettem: a Színházé!” – nyilatkozta az újságíróknak, ha magánéletéről faggatták. Soha nem ment férjhez, gyermeke sem született.
1988. július 13-án halt meg, végakaratának megfelelően vasládába helyezett hamvai mellé színésztársai egy csomag fűmagot, az Imperiál nevű híres versenyló patkóját és visegrádi villájának egy tégladarabját tették, mert egyik utolsó interjújában így válaszolt arra a kérdésre, hogy mit vinne magával a földi létből.
A végakarata szerint alapított Aase-díjjal az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok „főszereplőit”, az epizodistákat ismerik el. 2001-ben a MASZK Színészkamarai Egyesület és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közösen alapította a Gobbi Hilda-díjat, amelyet a színházi világnap alkalmával adnak át az arra érdemes művészeknek.
A Nemzeti Színház parkjában szobor és a nevét viselő Stúdiószínpad örökíti meg a nemzet színházáért küzdő színész emlékét. A színésznő születésének századik évfordulója alkalmából 2013-ban Gobbi Hilda-emlékévet tartott az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI). Az eseménysorozat keretében kiállítások, beszélgetések, vetélkedő és kirándulás is várta az érdeklődőket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál tegnap
- Nagy sikert arattak a közönség körében Czeizel Endre televíziós műsorai tegnap
- Még a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült az aszpirin tegnap
- A mai napig nem tudni pontosan, hol zajlott az augsburgi csata tegnap
- Egyáltalán nem tetszett a regényéből készült film a Mary Poppins írójának 2024.08.09.
- Oldalán karddal kellett közlekednie a nemzetközileg elismert karmesternek, Fricsay Ferencnek 2024.08.09.
- Sikertelenül próbálták kiegyenesíteni a pisai ferde tornyot 2024.08.09.
- Sharon Tate színésznő meggyilkolása is a hírhedt Manson-bandához fűződött 2024.08.09.