Fémtolvajok elsüllyedt II. világháborús hadihajókat tüntettek el a tengerfenékről
2016. november 17. 09:20 MTI
A második világháborúban elsüllyedt három-három brit és holland, valamint egy amerikai hadihajó tűnt el rejtélyes módon Jávai-tengeri hullámsírjából. A The Guardian brit napilap szerint fémtolvajok szentségtelenítették meg a tengeri hadisírokat.
Korábban
Valamennyi hajó az 1942 februárjában vívott Jáva-tengeri ütközetben veszett oda, a japán császári haditengerészet és az amerikai, holland, brit és ausztrál hajóhad közötti csatában több mint kétezren vesztették életüket. Az ütközet 75. évfordulója jövőre lesz, ebből az alkalomból expedíció utazott a térségbe, hogy felvételeket készítsen a De Ruyter, a Java és a Kortenaer nevű holland hadihajók maradványairól. Két hajónak azonban csak a hűlt helyét találták, és a harmadik nagy részét is elbontották. A holland védelmi tárca közleményében azt írta, hogy vizsgálják a hajók rejtélyes eltűnését. "Egy hadisír megszentségtelenítése súlyos bűncselekmény" - hívták fel a figyelmet.
A The Guardian az expedíció jelentése alapján azt írta, hogy az Exeter nevű brit cirkáló és az Encounter nevű romboló is szinte teljesen eltűnt. A tengerfenékről készült 3D-s felvételek szerint helyükön "hatalmas űr tátong". A 100 méter hosszú Electra romboló roncsának egy része megmaradt. A Perch amerikai tengeralattjárót, amelynek legénysége japán fogságba esett, teljes egészében elvitték helyéről.
A brit védelmi tárca elítélte az "emberi maradványokat tartalmazó hajóroncsok háborgatását", az eset kivizsgálására kérte az indonéz hatóságokat, és arra, hogy hozzák meg a szükséges intézkedéseket a további hasonló esetek megelőzésére. Szakemberek szerint a hajóroncsok kiemelése hatalmas műveletet igényel. A hajók mintegy 100 kilométerre Indonézia partjaitól, 70 méter mélyen voltak a tengerben. Kiemelésükhöz hatalmas darukra lenne szükség és hosszú ideig eltartana, ami nem maradhatna észrevétlenül - vélekedtek.
Nem akart hinni a szemének, amikor meglátta a szonárfelvételeken, hogy apja hadihajója helyén csak egy üreg tátong - idézte Theo Doormant, a Jáva-tengeri ütközetet vezető legendás holland ellentengernagy, Karel Doorman fiát a BBC News. A 82 éves Theo Doorman, aki részt vett az expedícióban, hangoztatta, hogy nagyon szomorú. "Nem vagyok mérges, az nem vezet semmire. Csak szomorú. Évszázados szokásjog, hogy a tengerészek hullámsírjait nem háborgatjuk. Itt azonban ez történt" - mondta. Az elsüllyedt hajók illegális kiemelése alapanyaguk, az acél, az alumínium és a réz miatt manapság mindennapossá vált. Az Indonéziát, Szingapúrt, Malajziát övező tengerek több száz hajó és tengeralattjáró hullámsírjaként szolgálnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.