Felvirágoztatta országát, az utókor mégis megpróbálta eltörölni Egyiptom szakállas királynőjének emlékét
2021. június 17. 14:32 John Hughes
Korábban
Kegyenc és a pornógraffiti
Hatsepszut uralkodásának egyik legmeghatározóbb alakja a főintézője és udvari építésze, Szenenmut volt. Az alacsony sorból származó, de tehetségének, valamint a királynő szimpátiájának köszönhetően az ország második legbefolyásosabb személyének pozíciójába felemelkedő férfi pályája az amerikai álom óegyiptomi előképe.
Bár Szenenmut már II. Thotmesz regnálása alatt is hivatalnokként tevékenykedett, karrierje Hatsepszut hatalomra kerülésével kapott igazi lendületet. Számtalan címe közül az Ámon-templom birtokigazgatói titulusa volt a legfontosabb, de az utókor elsősorban Hatsepszut főépítészeként ismeri.
Nevéhez fűződik többek között Hatsepszut Deir el-Bahariban található halotti templomának megépítése is, amelyre a későbbiekben külön is kitérünk. Érdekesség, hogy több épületben saját magát ábrázoló szobrokat is elhelyeztetett. Több szobortípus, többek között a nevelőt és a karjában tartott ifjú herceget (hercegnőt) ábrázoló úgynevezett nevelőszobor is munkásságának köszönhetően jelent meg az egyiptomi kultúrában.
Szenenmut sírkápolnája és kijelölt temetkezési helyének pompája és méretei is érzékeltetik, hogy milyen magas társadalmi státuszt ért el életében. Könnyen elképzelhető, hogy ehhez a szinte példátlan karrierhez nagyban hozzájárult az, hogy egyes elméletek szerint Hatsepszut hálószobájába is bejárása volt. Erre utalhat az a falfirka is, amely feltételezhetően a főépítészt és az uralkodónőt ábrázolja félreérthetetlen helyzetben: az ókori graffitin a férfi hátulról teszi magáévá az előtte behajoló hölgyet.
Hatsepszut – többek között Szenenmut vezetésével – számos nagyszabású építészeti beruházást hajtott végre, és ebben a tekintetben elődeit és számos utódját is túlszárnyalta. Ezek közül kiemelkedik a Deir el-Bahariban saját magának emelt halotti templom, az Ámon tiszteletére építtetett Dzseszer Dzseszeru, vagyis a „Szentek szentje”.
A Luxorral szemben, a Nílus nyugati partján fekvő épület igazi mestermunka. A mészkőből épült, egymás felett elhelyezkedő teraszokból álló templom csarnokának falain található domborműveken Hatsepszut uralkodásának legfontosabb eseményeit – többek között isteni származását bizonyítani hivatott születését – ábrázolták.
Hatsepszut uralkodásához halotti temploma mellett még számos építészeti műremek köthető: a Pakhet oroszlánistennő tiszteletére építtetett Beni Hasszáni (ma: Speos Artemidos) sziklatemplom, Ámon isten karnaki templomának négy csodálatos gránitobeliszkje (amelyek közül kettő sajnos eltűnt) vagy a szintén Karnakban megépített vörös kápolna egyaránt közkedvelt turistalátványosságok. A királynő Egyiptom-szerte számos templomot is újjáépíttetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.