Éveken át padlásán bújtatta férjét megölő szeretőjét a víg amerikai özvegy
2019. január 16. 15:21 Múlt-kor
Korábban
Hazugságok hálója
Herman Shapiro sok időt töltött Dollytól távol, és meglehetősen rendszertelenül találkoztak, így a nő folytathatta viszonyát Ottóval. Közben egy harmadik szeretőre is szert tett, Roy Klumb személyében. Mivel a rendőrség továbbra is gyanúsnak találta Dollyt, és folytatta a nyomozást az ügyben, a nő sikeresen rábeszélte Klumbot, hogy a kedvéért szabaduljon meg az egyik pisztolytól – azt állította, ez a sajátja, és csupán hasonlít arra, amelyet a „betörő” használt, de nem akarta, hogy félreértés kerekedjen a nyomozókkal. A mit sem sejtő Klumb engedelmeskedett, és a La Brea aszfaltmocsaraiba dobta a rábízott fegyvert. A másik pisztollyal Dolly egy szomszédot környékezett meg, akit rábeszélt, hogy saját telkén ássa el azt.
Nem telt sok időbe, mire Dolly és Klumb viszonya megromlott, és szakítottak. Klumb egyenesen a rendőrséghez ment, és előadta nekik a pisztoly elrejtésének történetét. A rendőrség kivonult az aszfaltmocsárhoz, ahol meg is találták a Klumb által mutatott helyen a fegyvert. Eddigre azonban olyan mértékben korrodálódott, hogy nem tudták egyértelműen összehasonlítani a Fred Oesterreich testébe lőtt lövedékekkel. Arra mindenesetre elegendő volt az új fejlemény, hogy Dollyt letartóztassák.
A letartóztatás hatására az említett szomszéd is szólt a rendőrségnek az ő telkén elásott fegyverről, azonban ez is túl rossz állapotban volt. Mivel az őrizetbe vett Dolly nem volt a házban, nem volt, aki ellássa élelemmel Ottót – Dolly Hermanhoz fordult: neki is „csavargó féltestvéreként” írta le a titokban a padlásán lakó Ottót, és megkérte, hogy vigyen neki élelmiszert. Hermannak háromszor kellett kopognia a padlásra vezető csapóajtón, hogy Otto tudja, biztonságban lejöhet.
Meglepő módon Harold sem sejtett semmi turpisságot, így az ügy ennyiben is maradhatott volna – az emberi társaságra vágyó Otto azonban beszélgetésük során kitálalt viszonyukról, Herman pedig dühbe gurulva elkergette. A padláson tartott titkos szerető azonban a jelek szerint nem vette el a kedvét Dollytól, ugyanis kifizette a nő óvadékát, és összeköltözött vele. Az elkövetkező évek békében teltek: Otto elhagyta Kaliforniát, végül pedig Walter Klein néven Kanadában kötött ki, ahol feleségül vett egy nőt.
1930-ra azonban Herman és Dolly viszonya szakításig fajult. Herman a haragtól vezérelve bement a rendőrségre, és elmondott nekik mindent, amit tudott Dollyról, Ottóról és a gyilkosságról. A bíróság elrendelte Dolly és most már Otto Sanhuber letartóztatását is, és bíróság elé állította mindkettőjüket. Az ügy részletei óriási médiaszenzációt keltettek. A lapok által „denevérembernek” titulált Otto arra építette védekezését, hogy Dolly rabszolgaként tartotta őt, ez azonban nem győzte meg az esküdteket: bűnösnek találták, azonban gyilkosság helyett gondatlanságból elkövetett emberölésért ítélte el a bíró – ez a bűncselekmény azonban eddigre már elévült, így Otto szabad ember volt. Dolly tárgyalásán az esküdtszék nem tudott dönteni, így végül őt is felmentették.
Dolly és Otto ezt követően nem folytatták viszonyukat. Dolly Oesterreich 1961-es haláláig Los Angelesben élt, Otto Sanhuber további sorsáról nincs információ – annyi mindenesetre bizonyos, hogy nem sikerült befutnia ponyvaregényeivel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap