Éppen azért tanult művésznek Leonardo da Vinci, mert törvénytelen gyermek volt
2021. augusztus 18. 15:26 Múlt-kor
Korábban
Az emberi test és lét rejtelmei
Leonardo már Verrocchio műhelyében a festészetet és szobrászatot tanulva megismerkedett az emberi anatómiával, idősebb korában azonban teljességgel elmerült benne: alkotásai nagy részét ekkor már jegyzetei tették ki, amelyek korábban soha nem látott mélységben és precizitással térképezték fel az emberi testet.
Leonardo maga végezte a rajzokhoz szükséges boncolásokat – neve ekkor már arra is felhatalmazta, hogy holttesteket szerezzen be különféle kórházaktól. Ha kiadta volna több kötetnyi anatómiai jegyzetét, vélhetően igen nagy mértékben felgyorsította volna az orvostudomány fejlődését. Ehelyett azonban füzetei a 19. századig érintetlenek maradtak.
Leonardo 1519-ben, 67 évesen hunyt el. Családja nem volt, magánéletét mások előtt is teljes titokban tartotta, és napjainkban is találgatások tárgya. Hagyatéka nagy részét ekkori fő tanítványára, Francesco Melzire bízta.
Maradványait a Loire-völgyi Chateau d'Amboise nevű királyi rezidenciánál lévő Saint-Florentin kápolnában helyezték örök nyugalomra, ezt azonban 1802-ben lebontották, így Leonardo maradványainak nyoma veszett.
A helyszínen 1863-ban ásatást végző Arsène Houssaye francia költő egy részleges csontvázat talált, amely szokatlanul nagy koponyával bírt – Houssaye ebből arra következtetett, hogy Leonardót találta meg, és a maradványok e névvel lettek újratemetve.
A jelenlegi sírhely feletti tábla kijelenti, hogy a maradványok nem biztos, hogy valóban a művésztől származnak. 2016-ban DNS-vizsgálatot indítványoztak a kérdés megoldására, a vizsgálat eredményei azonban máig váratnak magukra.
Időközben olasz kutatók egy csoportja Leonardo őseinek maradványai alapján 2021-ben azonosította a család férfi tagjai közt öröklődő Y-kromoszóma egyedi markerét, amely alapján már nagy valószínűséggel megállapítható lesz a franciaországi maradványokról, hogy Leonardóhoz tartoznak-e, avagy sem. A legutóbbi vizsgálat 1331-ig vezeti vissza a családfát, emellett 14 élő férfi rokont is azonosított.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap