Einstein relativitáselméletében is fontos szerepet játszott Eötvös Loránd találmánya
2020. április 8. 09:37 MTI
101 éve, 1919. április 8-án halt meg Budapesten báró Eötvös Loránd fizikus, a nevét viselő torziós inga feltalálója, Einstein szerint „a fizika egyik fejedelme”.
Korábban
Jog helyett fizika
Budán született 1848. július 27-én, apja báró Eötvös József író, politikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. A pesti egyetem jogi karára 1865-ben iratkozott be, de közben Petzval Ottónál matematikát és fizikát tanult, s Than Károly kémiai laboratóriumában is dolgozott. A joggal 1867-ben felhagyott, s a Heidelbergi Egyetemen elkezdte természettudományos tanulmányait.
Vallás- és közoktatási miniszterként négyszáz új népiskolát hozott létre
Színjeles eredménnyel doktorált 1870-ben, a következő évtől a pesti egyetemen a fizika magántanára, majd rendes tanára volt, huszonöt évesen a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1883-ban pedig rendes tagja lett. 1878-ban – Jedlik Ányos utódaként – a kísérleti fizikai tanszék vezetője, majd a Fizikai Intézet első igazgatója lett.
A pesti egyetem rektora 1891–92-ben, és 1889–1905 között a MTA elnöke volt. Vallás- és közoktatási miniszterként 1894-95-ben négyszáz új népiskolát hozott létre, és nagymértékben emelte a tanítók jutalmazására szánt összeget.
Az 1870-es és 1880-as években a kapillaritást vizsgálta. Kidolgozta a róla elnevezett reflexiós módszert a felületi feszültség mérésére. Felismerte a folyadékok különböző hőfokon mért felületi feszültsége és a molekulasúly közötti összefüggést, amelyet Eötvös-törvénynek neveznek.
A gravitációs térerősség változásainak mérésére szerkesztette meg torziós ingáját
Nevét a Föld gravitációs terének 1888-ban megkezdett vizsgálata tette világhírűvé. A gravitációs térerősség változásainak mérésére szerkesztette meg világhírű torziós ingáját, mely Cavendish és Coulomb eszközeinek továbbfejlesztett és hasznosítható változata.
A műszer voltaképpen egy fémszálra felfüggesztett vízszintes mérlegkar, egyik végén egy rögzített súllyal, a másikon egy húsz centiméter hosszú fémszálon lógó másik súllyal.
A föld alatti tömegek az alsó súlyt maguk felé húzzák, eközben a felső, mérlegkart felfüggesztő fémszál megcsavarodik. A csavarodás mértéke arányos a nehézségi erő változásával.
Első méréseit az egyetem épületében és pestszentlőrinci villájának kertjében végezte. A horizontális variométernek elnevezett műszert – későbbi nevén Eötvös-inga – a Magyar Tudományos Akadémián 1890 januárjában mutatta be, majd 1891-ben a Vas vármegyei, szabályos csonka kúp alakú Ság-hegyen próbálta ki találmányát.
Kiszámította a hegy tömegét és annak gravitációs hatását, és műszerével ellenőrizte a számítást. A zavartalan környezet biztosítására két télen a Balaton jegén folytatta méréseit, ezúttal a tihanyi hegy hatását sikerült kimutatnia.
Ingaméréseiről és a mérésekből levezetett számításairól, azok értelmezéséről több alkalommal beszámolt mind az Akadémián, mind nemzetközi fórumokon. 1900-ban a párizsi fizikai kongresszuson is tartott előadást, és a párizsi világkiállításon is bemutatta az ingát, amely nagydíjat nyert.
A legátfogóbb részletes ismertetésére a Nemzetközi Földmérési Szövetség Budapesten tartott kongresszusán került sor 1906-ban. E tanácskozáson hangzott el az a javaslat is, amelynek nyomán a magyar kormány támogatásával létrejött az Eötvösről elnevezett Geofizikai Intézet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap