Egy bizánci hercegnő kegyeiért keresztelkedett meg I. (Szent) Vlagyimir
2024. július 15. 14:20 Múlt-kor
1015. július 15-én hunyt el a Kijevi Rusz egyik legjelentősebb uralkodója, I. (Szent) Vlagyimir. A nagy parázna hírében álló fejedelem pogányként kezdte életét és uralkodói pályafutását, ám végül egy bizánci hercegnőnek köszönhetően jámborabb életmódra váltott és felvette a keresztény hitet.
19. századi festmény a Kijevi Rusz népének megtéréséről
Korábban
Vlagyimir (ókeletiszláv nyelven Vologyimjer) I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem és Olga fejedelemasszony rabnőjének szerelemgyerekeként született valamikor 956 és 958 között. Apját nem nagyon érdekelte, hogy Vlagyimir fiának ereiben felerészben rabszolga vér folyik, országát még életében felosztotta fiai között, amelyből Vlagyimir is részesült. A legfiatalabb fiú Novgorod (a mai Velikij Novgorod) irányításáért felelt, két bátyja közül Jaropolk Kijev, míg Oleg a drevljánok ősi törzsének kormányzását kapta.
Nem sokkal ezt követően, 972-ben besenyők támadtak a fejedelem kíséretére és megölték a Kijev felé tartó Szvjatoszlávot, akinek fejéből a besenyő kán kupát készíttetett. A fiúk közötti béke apjuk haláláig tartott, a Kijevi Rusz pedig testvérháború színterévé vált. A küzdelem első szakaszában Jaropolk jeleskedett, aki először öccsére, Olegre támadt. Jaropolknak a sors a kezére játszott, mivel Oleg baleset áldozata lett, lova ugyanis megbotlott és maga alá gyűrte lovasát.
Mikor hírét vette bátyja halálának, Vlagyimir nem vette fel a kesztyűt, inkább a „tengerentúlra”, Skandináviába, a varégok (a kelet felé is kereskedő, illetve hadakozó vikingeket nevezték így a szlávok) földjére menekült, hogy ott rendezze sorait. Innen 980-ban tért vissza egy komoly zsoldossereggel. A szolgálatában álló varégok először a Kijevi Rusz északi, legjelentősebb települését, Novgorodot foglalták el, majd Jaropolk központja, Kijev ellen vonultak.
Jaropolk elmenekült a városból, és az ostromzárat követően tárgyalásra szánta rá magát. Mint kiderült, helytelen lépés volt, ugyanis Vlagyimirral nem tudott szót váltani: annak varég zsoldosai nemes egyszerűséggel leszúrták az öccse táborába megérkező Jaropolkot.
Vlagyimir uralkodása alatt (978/980 – 1015) a Kijevi Rusz megerősödött és területileg is gyarapodott. Vlagyimir egy, a korábbinál sokkal centralizáltabb államot épített fel, felszámolva a Kijevi Rusz területén lévő varég telepek és különböző szláv törzsek nagyfokú önállóságát. Korábban a fejedelmek kíséretükkel bejárták a Ruszt és helyben, személyesen szedték be az adókat. A gyakorlat Vlagyimir idejében modernebb, „centralizáltabb” formát öltött, mivel az uralkodó a fiaira ruházta át a helyi kormányzati és adószedési feladatköröket.
A „Szent” jelzőt „térítő munkássága” miatt kapta meg. Ehhez természetesen előbb saját magának kellett megtérnie. A krónikák szerint a hét feleséggel rendelkező Vlagyimir vallási kérdésekben igen nyitott uralkodónak számított. Bár apjának, Szvjatoszlávnak a felesége, Olga fejedelemasszony megkeresztelkedett, Vlagyimir bátyjaihoz hasonlóan pogány maradt, és az államvallás tekintetében sokáig hezitált.
Vlagyimir a kereszténység felvétele előtt parázna életmódot folytatott – a képen Rognyedával, egyik pogány feleségével látható
Első körben a Kijevi Rusz területén élő különféle szláv törzsek vallási kultuszait és a skandináv mitológia elemeit felhasználva egy, a fejedelemségét egységesítő pogány kultusz elterjesztését favorizálta. A kijevi várhegyen ezen pogány hitvilág isteneinek bálványait állíttatta fel. Annak ellenére, hogy Szvjatoszláv uralkodásának idején mind Bizáncból, mind Rómából érkeztek keresztény hittérítők, a Dnyeper mentén még várni kellett a megtérésre. A krónikák szerint Vlagyimir még az iszlám vallás felvételével is kacérkodott, de végül elvetette a gondolatot, mert annak tanításai nem engedélyezték a bor és a disznóhús fogyasztását.
Az uralkodónak végül egy házasság segített dönteni. A II. Baszileosz bizánci császárnak nyújtott katonai segítség fejében annak nővérét, Annát kérte nőül. Baszileosz belement a frigybe, de cserébe azt kérte Vlagyimirtől, hogy keresztelkedjen meg. A fejedelem 988-ban így is tett, és az új hitet nagy lendülettel vezettette be a Kijevi Ruszban. A bálványokat ledöntötték, a Rusz két legjelentősebb városában pedig megkezdték az alattvalók tömeges megtérítését. Kijev lakosságát például pünkösdkor kiterelték a Dnyeperhez, hogy a folyó vizében kereszteljék meg őket.
Vlagyimir a Kijevi Rusz uralkodói közül elsőként emeltetett templomot. Az első keresztény imahely az Istenszülő tiszteletére Kijevben épült fel. A Rusz keresztény egyháza a bizánci rítust követte, de a görög liturgiát gyorsan kiszorította az egyházi szláv nyelv. A hittérítés első körben a városokat érintette, a vidék csak fokozatosan adta meg magát az új hitnek. A Kijevi Rusz még hosszú évtizedekig egyfajta kettős hitben létezett, ahol a keresztény és pogány szokások párhuzamosan éltek egymás mellett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Ősi tározókból nyerik ma is a vizet India egyes területein
- Hogyan lettek a vikingekből két évszázaddal később normannok?
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- A közhiedelemmel ellentétben jobbára gyalog vívták a rózsák háborújának ütközeteit
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között 15:05
- Fokhagymával és pálinkával is próbáltak védekezni az emberek a kolera ellen 12:20
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek 10:30
- Milánót is elfoglalta volna, de megsemmisítő vereséget szenvedett a svájci hadsereg tegnap
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére tegnap
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai tegnap
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit 2024.09.12.
- Nem vette át a diplomáját Stanisław Lem, mert nem akart katonaorvosként szolgálni 2024.09.12.