Helyreállítják Schindler gyárát
2005. május 17. 10:08
A holokauszttól 1200 zsidót megmentő Oskar Schindler krakkói zománcedénygyárának helyreállítását tervezik Lengyelországban.
A cikkre reagálva a városi vezetés egyik képviselője elmondta: senki nem jelezte nekik, hogy ennyien kiváncsiak a gyárra, de ha így van, akkor az üzemet megnyitják a látogathatók előtt. A krakkói idegenforgalmi hivatal azt vallja, hogy a Schindler-gyárat turisztikai nevezetességgé kell tenni. Egy takarító vállalattal már meg is állapodtak, hogy megtisztítja a gyár területét a jelenleg szinte mindent ellepő szeméttől, törmeléktől.
Tavaly már felbukkantak olyan tervek, hogy a Schindler-gyárban a második világháború és benne a holokauszt borzalmait bemutató kiállítások rendezésére használják majd.
Oskar Schindler 1939-ben a németek megszállta Krakkóban átvett két, addig zsidók tulajdonában lévő zománcedénygyárat. Jó kapcsolatai voltak a nemzetiszocialista hatóságokkal, s ezeket felhasználva mintegy 1200 zsidó férfit, nőt és gyereket mentett meg a haláltáborokba hurcolástól, így azok, akik az ő alkalmazottainak listáján szerepeltek, túlélték a holokausztot.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.