Ma járják végig tizennegyedszer az Élet Menetét
2005. május 5. 12:46
Korábban
Megemlékezés, programok
Idén számos túlélő, köztük Elie Wiesel Nobel-békedíjas író is részt vesz a megemlékezésen a fiatalok oldalán. `Úgy döntöttünk, hogy elhozzuk a lehető legtöbb túlélőt erre a menetre, hiszen az évek gyorsan elröppennek, és a túlélők nem lesznek mindig velünk` - mondta el Aaron Tamir, a menet megszervezésének egyik felelőse. Hozzátette, hogy mintegy hetven német parlamenti képviselő és a franciaországi zsidó közösség vezetői is ott lesznek az auschwitzi megemlékezésen.
A holokauszt emléknapjával kapcsolatos lengyelországi programok keretében konferenciákat és találkozókat is szerveztek, amelyeken az antiszemitizmus és az intolerancia kérdéseit vitatták meg. Az Európa Tanács 46 tagállamának kulturális miniszterei május 4. és 6. között Krakkóban tartanak szemináriumot, és ennek keretében ők is részt vesznek a csütörtöki auschwitzi megemlékezésen.
Az izraeli oktatási minisztérium és az Élet menete nemzetközi szervezet első ízben 1988-ban szervezte meg az Élet menetét, akkor, amikor egyesek elkezdték nyilvánosan kétségbe vonni és tagadni a holokausztot. Ennek egyik ellenszerét, a viták rövidre zárásának legjobb eszközét abban látta a szervezet, hogy a világ fiataljait a helyszínre hívja, hadd győződjenek meg saját szemükkel arról, mi is történt valójában. 1996 óta már minden évben, a holokauszt emléknapjához időzítve megszervezik az eseményt, magyar csoport először tavaly vett részt rajta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap