Hatvan éve tűnt el Wallenberg
2005. január 17. 12:22
A svéd diplomata, aki munkatársaival zsidók ezreit mentette meg hamis útlevelekkel, menlevelekkel, 1945. január 17-én Budapestről Debrecenbe indult, ahová azonban soha nem érkezett meg. A szovjet hatóságok elhurcolták, sorsáról a mai napig nem tudni teljesen bizonyosat.
Háborús embermentés
A budapesti gettó felszabadítása | ||||
1936-ban visszatért Svédországba, ahol bekapcsolódott az üzleti életbe és a Közép-Európai Kereskedelmi Rt-nél helyezkedett el. A céget egy magyar származású zsidó, Lauer Kálmán vezette, aki igen hasznos munkatársra talált a jó nyelvtudással, és nem utolsó sorban szabad mozgási lehetőséggel bíró fiatalemberben. Nyolc hónap elteltével Wallenberg már a cég társtulajdonosa és nemzetközi igazgatója volt, miközben járta a nácik által megszállt európai országokat. Magyarországon több alkalommal is megfordult, Budapesten jelentős társadalmi és politikai összeköttetésekre tett szert.
Miután a németek bevonultak Magyarországra, a deportálással fenyegetett zsidók semleges országoktól próbáltak útlevelet kérni. A svéd nagykövetség ideiglenes útleveleket bocsátott ki azok számára, akiknek rokonai, vagy jelentős üzleti kapcsolatai voltak Svédországban. Az 1944-ben az Egyesült Államok által a zsidó üldözöttek megmentésére létrehozott testület, látván a svédek addigi magyarországi erőfeszítéseit, a svédországi zsidóktól kért javaslatot az összehangolt kimenekítési akció irányítójának személyére. Lauer Kálmán Wallenberget ajánlotta, aki 1944. július 9-én a svéd követség titkáraként érkezett meg Budapestre.
Ekkorra a vidéki gettókba zárt zsidókat deportálták, és Adolf Eichmann a budapesti zsidóság elszállítását tervezte. Július elején azonban Horthy Miklós kormányzó a svéd király levelének hatására és nemzetközi nyomásra leállíttatta a deportálásokat. Wallenberg svéd védő-útlevelet tervezett, amelynek alkalmas volt arra, hogy a magyar és a német hatóságok előtt igazolja: a menlevél tulajdonosa a svéd követség védelme alatt áll. Először 1500 ilyen "Schutzpass" kibocsátására kapott engedélyt, majd sikerült ezt a számot 4500-ra emelnie - a valóságban azonban jóval több ún. védőlevelet adtak ki. Szálasi hatalomátvétele után Wallenberg még nagyobb erőfeszítésekre kényszerült, és ezért megnövelte a svéd védett házak számát. Pesten több mint harminc épületen volt svéd zászló, a házakba hamarosan 15 ezer lakó költözött. A közvetlen védelem végül több mint tízezer emberre terjedt ki, Wallenberg az év végén mintegy négyszáz munkatárssal dolgozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap