Megint megjelent Poe rejtélyes rajongója
2005. január 21. 11:29
Akár esik, akár fúj, minden évben január 19-én, Edgar Allan Poe születésnapján megjelenik a baltimore-i temetőben egy titokzatos férfi, aki letesz a költő sírjára három rózsát és egy fél üveg konyakot. Az évtizedek óta tartó éjszakai rítus az idén is megismétlődött, de a rejtélyes rajongó kilétére most sem derült fény.
Poe sírja |
A látogató három rózsája feltehetően Poe-nak, feleségének és anyósának szól, akik mind ebben a temetőben nyugszanak. A fél üveg konyak szimbolikája nem ismert, hacsak arra nem gondolunk, hogy A holló költője alkoholista volt, és tisztelője így akar koccintani az egészségére. Ezúttal is voltak, akik próbálták leleplezni az ismeretlent, egyesek bemásztak a zárt temetőbe, mások pedig a férfi távozása után azt követelték Jerome-tól, hogy árulja el az illető személyazonosságát. Ezt azonban ő sem tehette, már csak azért sem, mert nem tudja, hogy ki. Mindig is tiszteletben tartotta a látogató inkognitóját.
Először 1949-ben, száz évvel Poe halála után jelent meg egy rejtélyes, hozzá hasonlóan törékeny figura a költő sírjánál. Évtizedeken át látták őt, megzavarni senki sem merte. Biztosan féltek tőle, hogy talán kísértet. (Egy Poe-sírnál soha nem lehet tudni....) Aztán 1993-ban üzenetet hagytak a sírkövön: "Átadom a fáklyát." Néhány évvel később egy újabb üzenet árulta el, hogy az eredeti látogató 1998-ban meghalt és a küldetés stafétáját átadta fiainak.
(MTI - Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap