Zita királyné
2004. március 15. 11:15 MTI
1989. március 14-én halt meg a svájci Zizers ferencesrendi kolostorban Zita, az utolsó magyar király, IV. Károly felesége, a 640 éven át uralkodó Habsburg-család utolsó koronás fője.
Korábban
Egy uralkodó sohasem mondhat le...
Zita Mária Adelgunda Mikaéla Rafaéla Gabriela Jozefa Antónia Lujza Ágnes Bourbon-pármai hercegnő 1892. május 9-én született az olaszországi Viareggióban. Apja az utolsó uralkodó pármai herceg volt, aki 1859-ben, tizenegy évesen az olasz egységesítő mozgalmak idején vesztette el trónját. Anyja a portugál infánsnő volt.
A húszgyermekes család telente a Párma melletti Pianore-kastélyban tartózkodott, a nyarakat az alsó-ausztriai Schwarzauban töltötték. Zita szigorú katolikus nevelést kapott a szaléziánus apácáktól Bajorországban, majd a Wight szigeti bencés apácakolostorba került. A hűvös és nyirkos éghajlat nem tett jót egészségének, ezért a franzenstadti gyógyfürdőben kezelték. Itt ismerkedett meg a közelben szolgáló Károly Habsburg-főherceggel, aki azonnal beleszeretett a karcsú, nagy barna szemű fiatal lányba. A szerelmet 1911. október 21-én házasság követte, Károly így azon kevés Habsburg uralkodó közé tarozott, aki feleségét nem "kapta", hanem választotta.
Első gyermekük, a Habsburg család jelenlegi feje, Ottó 1912. novemberében született meg. A családban sokáig háttérbe szorult Károly Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-i meggyilkolása után trónörökössé lépett elő, majd Ferenc József 1916. november 21-i halálát követően osztrák császárként I., magyar királyként IV. Károly néven trónra került. A magyar koronázási ünnepségre - a tomboló világháborút mintegy zárójelbe téve - 1916. december 30-án került sor a budai Mátyás templomban, hagyományosan fényes külsőségek közepette.
A határozott és céltudatos Zita (aki magyar királynéként kötelességének tartotta azt is, hogy megtanulja a tejfölös paprikás csirke elkészítését), férje tanácsadójaként aktívan politizált. Amikor testvére, Sixtus pármai herceg titkos békekísérlete 1918 elején napvilágot látott, Zita is a németbarát körök céltáblája lett. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával az uralkodó párnak távoznia kellett. Károly 1918. november 13-án a Bécs melletti Eckartsau vadászkastélyban írt levelében lemondott a magyar államügyekben való részvételéről, a trónról azonban nem. Zita ehhez az állásponthoz élete végéig kitartóan ragaszkodott, állítólag egyszer kijelentette: "egy uralkodó nem mondhat le, csak megfosztható trónjától".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap