Etiópia legősibb keresztény műemléke
2004. október 26. 12:30
A lalibelai sziklatemplom-komplexum, mely Afrika legismertebb őskeresztény műemléke, sokkal régebbi, mint eddig feltételezték.
Korábban
Korábban az axúmi obeliszk Rómában veszteglése, nemrégiben pedig a brit kormánytól visszakövetelt kegytárgyak kapcsán írtunk Etiópiáról. Egy szenzációs régészeti eredmény ismét ráirányította a figyelmet az afrikai ország 25 milliós keresztény közösségére - sőt, az egész épített világörökségre.
Újabb vizsgálatok szerint ugyanis Etiópia legősibb keresztény műemléke még sokkal régebbi, mint eddig gondolták. A tudósok eddigi véleménye szerint a Lalibelában fekvő, 11 sziklába vájt templomból álló épület-komplexum i. sz. 1200 körül keletkezhetett. Egy brit régész azonban azt állítja: a később templomként használt helyiségek eredetileg erődítménynek készültek - méghozzá fél évezreddel korábban.
A Merkurios- és a Gábriel-templomok olyan helyeken épült, amiket szemmel láthatólag jól lehet védeni. Feltehetőleg egy erődrendszer részei voltak, melyet az Axúmi Birodalom felbomlását követő, politikailag instabil időszakban építettek az i. sz. 7. század közepén. Fénykorában - mely az i. sz. 3. és 6. század közé esett - ez a birodalom uralta Etiópia és Eritrea északi részét, időnként a mai Jemen területét, sőt, olykor a Nílus völgyét is.
Az új kutatási eredmények arra a kapcsolatra is rávílágítanak, mely a kereszténységet a 4. században felvevő axúmi civilizáció és a késő-középkori Etiópia között fennállt. Az axúmi templomok számos építészei megoldását ugyanis viszontláthatjuk Lalibela 10. és 11. században a sziklákból kivájt templomain - olvasható az Archaelogy.org régészeti szakportálon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.