Hideg okozhatta a Neander-völgyi halálát
2004. január 27. 13:39
Kutatók állítása szerint a Neander-völgyi ősember a nagy éghajlati ingadozások következtében pusztult ki a jégkorszakban 30 ezer évvel ezelőtt.
A Homo sapiens egy újabb, fejlettebb csoportja mintegy 30 000 évvel ezelőtt előbb Kelet-Európában tűnt fel, és jobb vadászfegyvereinek, valamint melegebb ruházatának köszönhetően onnan kiindulva benépesítette az egész kontinenst - véli a régészekből, antropológusokból, geológusokból és klímatológusokból álló csoport.
A korábbi elméletek többek közt abból indultak ki, hogy a Neander-völgyi embert a technikailag fejlettebb Homo sapiens kiszorította, esetleg ki is irtotta. Grönlandi jégpróbák, az őskorból visszamaradt csont kövületek és növényi pollenek azt mutatják azonban, hogy az éghajlat megváltozása "drámai befolyást" gyakorolt a korabeli állat- és növényvilágra, és ez alól nem jelentettek kivételt az Európában élő Neander-völgyiek és Aurignacien-emberek sem. (Kr.e. 30-40 ezer évvel létezett Nyugat- és Közép-Európában ez a felső-paleolitikus kultúra, amely az 1860-ban feltárt franciaországi Aurignac-barlangtól kapta a nevét. Magyarországi lelőhelyei az Istállóskői és a Peskő-barlang.) Az őskori időjárási térkép mutatja, hogy a téli hőmérséklet 30 000 évvel ezelőtt mínusz tíz Celsius fokra süllyedt.
Az emberek dél felé vándorlása pontosan egybe esett a jégtakaró előrenyomulásával Európa északi részében. Neander-völgyiek és Aurignacien-emberek végül is visszahúzódtak kis számú menedékhelyre Délnyugat-Franciaországba és a Fekete-tenger partvidékére. Ott valószínűleg táplálékhiány idézte elő mindkét csoport kihalását, ami által megnyílt az út a fejlettebb modern ember, a Gravettien kultúra előtt. (Ez a felső-paleolitikus kultúra Kr.e. 30 000 és 10 000 között létezett Európában, főként annak keleti és középső részén. Névadó lelőhelye a franciaországi Abri La Gavette. Számos települése ismert Magyarországon is.)
MTI
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.