Szökőár pusztított el egy antik civilizációt
2004. szeptember 23. 13:41
Platónnak igaza volt: az Atlantiszt - elfogadva, hogy valóban létezett - földrengést követő szökőár pusztította el - jelentette ki A `Euro Science Open Forum 2004-en`, az európai kutatók első kongresszusán Geraszimosz Papadopulosz, az athéni nemzeti obszervatórium geológusa. Bizonyítékát a nyugati török partoktól néhány száz méterre találták meg.
Papadopulosz, aki szakértője a gigantikus hullámoknak, a bolognai egyetem és az ankarai technológiai intézet kutatóival dolgozik egy program keretében, amelynek célja azoknak a veszélyeknek a csökkentése, amelyeket az óriáshullámok okozhatnak a mediterrán térségben.
A geológus, mint ahogyan arról a római Il Messaggero című lap beszámolt, elmondta, hogy a törökországi Dalamannál végzett ásatások során ezen a tavaszon megtalálták a katasztrófára utaló döntő bizonyítékokat: néhány centiméterre a felszín alatt hatalmas hullámok nyomait. Koruk megegyezik a minószi civilizáció hirtelen eltűnésével, amely azonos lehet Platón Atlantiszával.
A régészek már régóta feltételezték, hogy Szantorini szigetén a Thera vulkán kr.e. 1645-ben bekövetkezett kitörését földrengés és szökőár követte. E feltételezést évtizedek kutatásai követték. Egy antik civilizáció nyomai és földrajzi fekvése miatt sok kutató gondolta, hogy az Atlantisz, amelyről a görög filozófus beszélt, tulajdonképpen Szantorini. Ma a szigetnek a formája emlékeztet a robbanásra, amely 18 köbkilométer hamut, lávát és törmeléket lövellt a levegőbe. A kutatások során idáig kevés bizonyosságot tudtak összegyűjteni. Nem találtak meggyőző feleletet arra a kérdésre, hogy miként tűnhetett el egy vulkánkitöréstől az egész minószi civilizáció. Aztán felmerült egy nagy szökőár lehetősége.
Most a Papadopulosz által vezetett geológusoknak végre, először sikerült megtalálniuk a gigantikus hullámok nyomait. "Alig néhány centiméterre a felszín alatt találtunk egy 10 centiméter vastagságú üledékréteget, amelyet kétségkívül egy szökőár hullámai hagytak - magyarázta Papadopulosz - A C-14 elemzések megerősítették, hogy ez volt az a szökőár, amely megsemmisítette Krétát és egész civilizációját."
A dalamani üledékben nemcsak a szökőár hullámainak nyomai maradtak meg, hanem a hamué is, amely a vulkánkitörés utáni napokban hullott le. A hullámok két óra alatt terjedtek szét az egész Égei-tengerben és elérték a 30 méteres magasságot. A vulkáni hamu csak 2-3 nappal később érkezett meg. Az a vékony és világosabb réteg, amelyet Dalamanban megtaláltak, és amely a hullámnyomok felett helyezkedik el, a Therából kilökött hamu.
(MTI Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.