Háromdimenziós kép a múmia arcáról
2004. szeptember 6. 11:14
Korábban
Virtuális túra a múmiában A British Múzeum új killításán a virtuális valóság révén nemcsak kívülről, de belülről is megismerkedhetünk a múmiákkal. |
Tutankhamon vörösbort ivott Egy új, spanyol kutatók által kifejlesztett eljárárással a legrébibb bormaradványokból is megállapítható, hogy vörös volt-e az egykori ital. A kutatók most Tutankhamon 1922-ben feltárt sírjából származó hordókon mutatták be eredményeiket, melyek szerint a fáraó a vöröset kedvelte. |
A paleopatológia titkai A modern orvosi módszerekkel a múmiákról is kideríthető, milyen testalkatúak voltak életükben s miben haltak meg. |
3000 éves betegségek
Harwa arcának háromdimenziós másán még a füle melletti sebhely is látható |
A kutatók azt, hogy nem tesznek a modellre arcszőrzetet és hajat, azzal indokolták: "Korlátozni akartuk a művészi értelmezéseket, és inkább a tudományos vizsgálatnak biztosítottunk elsőbbséget". A virtuális rekonstrukció alapján a kutatók szerint Harwa körülbelül 45 évesen halhatott meg. "A fogak elég rossz állapotban vannak, ám más betegségre utaló nyomot nem találtunk" - mondták.
Cesarani a nyilatkozatában megjegyezte azt is, hogy az arcrekonstrukciót az egyiptológián túl is egyre több helyen használják: "A rendőrség az áldozatok azonosítására használja, az antropológusok az ókori embertípusok tanulmányozására, az orvosok pedig többet megtudhatnak segítségével az ókor emberét sújtó betegségekről."
A részletes kutatási beszámoló az American Journal of Roentgenology szeptemberi számában jelenik meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.