Virtuális túra a múmiában
2004. július 7. 12:08
A British Múzeum új killításán a virtuális valóság révén nemcsak kívülről, de belülről is megismerkedhetünk a múmiákkal.
Korábban
virtuális múmia |
Az ősi Egyiptom múmiái máig őrzik titkaikat, és a varázslat és misztikum örök forrását jelentik. A British Museum új, és a szokásokhoz híven egydülálló kiállítása éppen a múmiák misztikumára épít: célja a több mint 3000 éves konzervált holttestek megismertetése, és az ősi egyiptomi civilizáció megértése.
A kiállítás központi eleme a virtuális túra a múmiában. A múzeum gondosan választotta ki a kísérleti kiállítás alanyát: a múmia, amelyet belülről is bejárhatunk Nesperennub holtteste. Nesperennub a holdisten (Khons) templomának papja volt, és i.e. 800 körül élt.
A British Museum több, mint 1500 felvételt készített Nesperennub múmiájáról CT-vizsgálattal, majd egy szuperszámítógép segítségével háromdimenziós modellt alkotott. Vagyis a virtuális valóság technológiájával anélkül csomagolták ki a múmiát, hogy a pólyák eltávolításával károsították volna a múmia szöveteit.
A British Museum kiállításának látogatói először egy bevezető terembe érkeznek, ahol az ősi Egyiptom világáról, a mumifikálási eljárásokról és a múmiák titkainak megismerésében alkalmazott 3D technológiáról szereznek ismereteket.
A következő teremben vetítés várja őket: egy 12 méteres vásznon látványos, 20 perces virtuális túrát nézhetnek végig - speciális 3D-szemüveggel. A film azt mutatja be, miként végezték a tartósítást 3000 évvel ezelőtt, és milyen speciális tárgyakat tettek a pólyarétegek közé.
A filmen számítógép-animációval készült modellek és Nesperennub világát bemutató történeti rekonstrukciók láthatók. A kiállítás utolsó termében, 3D-s kivetítőn Nesperennub múmiája látható, színpompás koporsójában. A holttest körül minden megfigyelhető, ami egy befejezett mumifikálás eredménye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.