185 éve halt meg Napóleon
2006. május 4. 12:30
Száznyolcvanöt éve, 1821. május 5-én halt meg Szent Ilona szigetén Bonaparte Napóleon francia császár, államférfi és hadvezér.
Korábban
Örökös konzul, majd császár
Sokgyermekes korzikai olasz családból származott, a brienne-i katonaiskolán
és a párizsi katonai akadémián tanult, 1785-ben vidéken lett tüzérhadnagy.
1789-ben, a forradalom kitörése után a rendkívül becsvágyó és tehetséges tiszt
visszatért Korzikára, ahol a helyi politikába ártotta magát, nem sok sikerrel. A
családnak végül 1793-ban nincstelenül kellett Toulonba menekülnie. Itt kezdődött
Napóleon üstökösszerű pályafutása, hat év múlva már egész Franciaország
teljhatalmú ura, tíz évvel később császára volt.
Az egzotikus kaland növelte népszerűségét, így nem sokan tiltakoztak, amikor 1799. brumaire 19-én (november 10-én) államcsínnyel átvette a hatalmat. A világtörténelem legügyetlenebb államcsínye csak azért sikerülhetett, mert az emberek többsége minden bizalmát elvesztette az országot zűrzavarba taszító Direktóriumban. Napóleon 1802-ben örökös konzullá, 1804-ben császárrá választatta magát, a koronát 1804. december 2-án helyezte - a Párizsba szólított VII. Pius pápa jelenlétében - saját fejére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap