Törökországból érkező alkotóművészek színesítik idén a 38. Mesterségek Ünnepét
2024. augusztus 1. 14:20 MTI
Török hagyományok kerülnek középpontba a 38. Mesterségek Ünnepén, amelyen a kézművesek portékái mellett gyerekprogramok, koncertek, divatbemutató, táncház és táncelőadások is várják a látogatókat augusztus 17. és 20. között a budai Várban.
A kép illusztráció. (Forrás: Facebook / Mesterségek Ünnepek)
Korábban
A magyar-török kulturális évad alkalmából az idei Mesterségek Ünnepének díszvendége Törökország, kiemelt témája pedig a magyar népművészetben megjelenő török hatások lesznek – tájékoztatták a szervezők az MTI-t szerdán.
Törökországból mintegy húsz alkotóművész érkezik, és bemutatják egyebek mellett az ebru festést, amely során egy edénybe töltött víz tetejére öntött festék segítségével jelenítenek meg mintákat a papíron. Érkezik a fesztiválra török kalligráfus, nemez- és bábkészítőmester, valamint szövő-, rézműves- és üvegfújómesterek, de népzenészek és néptáncosok is. Több látványműhelyben és mesterségbemutatón a török és a magyar népi díszítőművészetben fellelhető hasonlóságokat ismerhetik meg az érdeklődők.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) által szervezett eseményen mintegy ezer népművész és népi iparművész portékáiból válogathatnak a látogatók, és több mint száz látványműhelyben ismerkedhetnek meg az ősi szakmák rejtelmeivel és a Kárpát-medence kézműves közösségeinek munkájával.
Az Asszonyműhelyben a Galgamente népi kézimunkáit, díszítményeit, hímzéseit, mutatják be. A Székkötő Műhelyben az érdeklődők láthatják, hogyan készül hagyományos baranyai sváb kötéssel egy szék ülőkéje, de megismerhetik a hetési, letenyei vagy a zalai fehér hímzés technikáit, valamint a Pannónia csipke történetét.
A Dísz téren, a Hagyományok Háza Fabatka Porta népi játszóterén sok más mellett gyerekjátszó, kézművesfoglalkozások, koncertek, táncház, mesemondók és régi idők játékai várják a családokat. A Bihari Népművészeti Egyesület Góré népi játszóháza és a Bodorka Népmesei Kiskonyhája szintén tartalmas programokkal készül az eseményre.
A Szentháromság téri nagyszínpadon fellép többek között Pál István Szalonna és Bandája, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, Petrás Mária és Zenekara, Tímár Sára és Zenekara, a Fitos Dezső Társulat és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. FolkTREND címmel pedig népi ihletésű, újragondolt ruhákból álló divatbemutatón vehet részt a közönség.
Augusztus 20-án ünnepélyes aratófelvonulással és kenyéráldással köszöntik a szervezők Szent István napját és az új kenyér ünnepét – olvasható a közleményben.
Az idei díszvendég Törökország művészei mellett üzbég, kazah, koreai, mongol, türkmén, kínai, angol és lengyel mesterek is érkeznek a fesztiválra. Kínából kalligráfus, Üzbegisztánból szőnyegszövő, miniatűrfestő, ékszerkészítő és harangkészítő-mester lesz a rendezvény vendége, Koreából a hagyományos handzsi készítését ismerheti meg a közönség.
Az Egyesült Királyságból egy mester – aki a híres magyar pásztorkalap-készítő Mihalkó Gyula műhelyében is megfordult – történelmi és kortárs nemezkalapok hagyományos kézi készítését mutatja be – áll a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.