Akusztikus koncert mellett gasztronómiai előadásokkal is készülnek Boldogkőváralján
2024. július 17. 13:20 MTI
Augusztus első hétvégéjén rendezik meg a harmadik Váralja Akusztik könnyűzenei fesztivált a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Boldogkőváralján, a Téka tábor erdei helyszínén, ahol folk, hip-hop és indie rock produkciók szólalnak meg – közölték a szervezők az MTI-vel.
Forrás: Facebook / Váralja Akusztik
Korábban
Mint írták, a fesztivál elsődleges ügye a művészet természetes közegben való megszólaltatása, az előadók kivonása a mesterséges térből és díszletekből.
Emiatt a Váralja Akusztik zenei programja „minimál hangszereléssel játszó” szerzőket, előadókat vonultat fel.
Az augusztus 9-től 11-ig tartó rendezvényen többek között fellép majd a magyar hip-hop egyik feltörekvő előadója, Co Lee, de mellette zenél még Dánielfy Gergő, a Kale Lulugyi, Lenkke és a Heavy Brains is.
Idén a fesztivál és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzenei Kollégiuma közti megállapodásnak köszönhetően az Induló Előadói Alapprogram által támogatott zenekaroknak és alkotóknak is fellépési lehetőséget biztosít.
Emiatt olyan feltörekvő előadók is érkeznek a Váralja Akusztikra, mint a Labek & Chrobak, Cserihanna vagy Palágyi Ildikó.
Az akusztikus koncertek után minden nap nagyzenekaros koncertekkel, illetve elektronikus előadók produkcióival zárul.
Emellett a fesztivál programja idén workshopokkal, szervezett túrákkal, művészeti és gasztronómiai előadásokkal is kiegészül – írták.
A Váralja Akusztikon a „szabadszínpad” névre keresztelt egyedi kialakítású völgyszínpad hangmérnökökkel, hangszerekkel, színpadi technikával várja napközben azokat a vendégeket, akiknek zenélni támadna kedvük és saját előadásukkal színesítenék a fesztivál programját.
A zenei és kulturális szolgáltatások mellett a rendezvény szervezői helyi tevékenységeket, családi programokat és tábori programokat is szerveznek a látogatók számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 20:20
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 18:05
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról? 16:05
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára 15:05
- Tragikus módon ért véget Marilyn Monroe és Arthur Miller házassága 09:50
- Radioaktív védelmi övezetet szeretett volna létrehozni Koreában MacArthur tábonok 09:05
- Az 56-os forradalom után sokat tett a magyar menekültekért az újdonsült monacói hercegné tegnap
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között tegnap