Az amerikai asszonyok végre választhatnak
2004. augusztus 11. 02:08
Az amerikai szüfrazsettek elérték céljukat: a nők az USA minden államában megkapták a választójogot. Néhány állam már korábban bevezette ezt, Wyoming például már 1867-ben. Mindenekelőtt a háború váltotta ki e változást. Míg a férfiak a fronton voltak, a nők sok feladatukat átvállalták: farmokon gazdálkodtak, gyárakban dolgoztak, ellátták a közigazgatási feladatokat, s gyakran nehéz körülmények között gondoskodtak családjukról. Mindennek során kiderült, hogy a nők a gyárakban és a közéleti feladatok végzésében is teljes értékű munkára képesek. Magától értetődővé vált a nők foglalkoztatása. A létfenntartásról egyedül gondoskodó asszony nem minősült többé másodrangú állampolgárnak. A gyárakban dolgozó nő már a múlt században is elterjedt jelenség volt. Most mind több lány törekedett arra, hogy szakképzésben magas színvonalú munkát vállalhasson. A háború megmutatta az asszonyoknak, hogy képesek a közéletben részt venni, s önállóan dönteni. Most, békeidőben, már nem akarták meghódított állásaikat feladni, s nem akartak a férfitól függő, vezetésre szoruló lény régi szerepébe visszaesni. A közvélemény mellettük áll. Hasonló fejlődés megy végbe máshol is, a háború után sok országban adják meg a nőknek a választójogot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap
- Interaktív vándorkiállítással és néptáncegyüttesek előadásaival is várják a látogatókat Salgótarjánban tegnap
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők tegnap
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum tegnap
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 2024.09.16.